Egyetemi vizsgaidőszak

2020.05.13. 09:30

Bizalomra épülhet majd a mostani vizsgaidőszak

Május 18-tól adnak majd számot a tudásukról a hallgatók.

Apagyi Beáta

Fotó: Vajda János

Továbbra sem engedélyezett a hallgatók számára a koronavírus-járvány miatti intézkedésekkel összefüggésben a Miskolci Egyetem látogatása.

Május 18-tól viszont megkezdődik a vizsgaidőszak. A hivatalos tájékoztató már a hallgatók birtokában van.

Akár hasznos is lehet

Meglehetősen sok betartandó szabályt írnak le a szóbeli vizsgákra vonatkozóan. Például felhívják a figyelmet, hogy nem vehet igénybe a vizsgázó külső segítséget, nem használhat vezetékes vagy vezeték nélküli fej/fülhallgatót. Nem tartózkodhat az adott helyiségben más a tanulón kívül, valamint teljes képernyőjének tartalmát meg kell osztania az oktatóval. Hogy milyen sikerrel zárul ez az időszak, az elkövetkezendő hetek tapasztalata mutatja meg.

Fő a bizalom

Az általunk megkérdezett diákok minden esetre azt hangsúlyozzák: a bizalomra kell erőteljesen építkeznie a vizsgáztató oktatónak, hiszen nehezen lehet majd kiszűrni az esetleges visszaéléseket.

Szabadka Eszter azt mondta: talán kevésbé izgul majd az otthoni környezetnek köszönhetően, amikor számot ad a tudásáról. Hasznosnak tartja a tapasztalatot a jövőre nézve is: a távvizsga máskor is működhet majd.

„Egyelőre a zárthelyiket kell sikeresen teljesítenem, hogy vizsgát tehessek. Az időkorlát, amivel próbálják a visszaélések lehetőségét csökkenteni, frusztráló számomra. A tájékoztatás tárgyanként változó, van, ahol pontos és jól érthető, van, ahol hiányos. A bizonytalanságtól könnyen stresszessé válthat a hallgató” – mesélte Spisák Piroska, a Miskolci Egyetem hallgatója.

(A borítóképen: Üres előadóterem a Miskolci Egyetemen)

Kapcsolódó cikk:

Szóban mondják el, hogyan csinálnák

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában