állatmentés

2019.06.16. 10:30

Céline kutyus emlékére

Kutyája halála után egy éjjel-nappal működő állatkórház megálmodója és ideiglenes befogadó lett.

Detzky Anna

Lainé-Timmer Ágnes Céline testvérével

Forrás: Lainé-Timmer Ágnes fotója

A Pozitív energia a kutyákért oldalt és a Céline Álma Facebook-csoportot azért hozta létre Lainé-Timmer Ágnes, hogy népszerűsítse ötletét, így csöppent bele az állatmentésbe is.

– Öt évvel ezelőtt hunyt el gyomorcsavarodásban a hat­éves Céline nevű, jugoszláv farkasölő papájára emlékeztető keverék kutyám, húsvétvasárnap éjjel. Bár pontosan tudtam, hogy mi a baja, mégsem segíthettem rajta, mert csak este 10-ig volt aznap ügyelet Miskolcon – mesélte Ágnes. – Az interneten próbáltam ügyeletes orvost találni, sikertelenül. Végig mellette maradtam, de tehetetlenül néztem, ahogy elment. Megígértem neki, hogy az emlékére létrehozok egy éjjel-nappal működő állatorvosi rendelőt Miskolcon, hogy más ne járjon így. Kétszárnyú épületet képzeltem el, aminek az egyik részében lenne a kórház és a gyengélkedő. Itt az alternatív gyógyászat is helyet kapna. A másik térfélre pedig konferenciatermeket tennék, ahol szemléletformáló előadásokat és érzékenyítő foglalkozásokat lehetne tartani.

Megtalálta a feladat

Beszélgetőtársunk még csak az ötletelésig jutott el, de már ennek kapcsán is rengeteg jó embert megismert.

– Készítettem egy álomtablót, aztán regisztráltam a kutyás oldalaimmal a Facebookra, ahol 3 év alatt nagyon sok civil állatvédő ismerősre tettem szert. A környéken jó kapcsolatot ápolok a Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvánnyal, az aggteleki és kazincbarcikai állatmentőkkel, valamint a Néra és a Falka Állatvédelmi Egyesülettel Füzesabonyban. Online szintén tartom a kapcsolatot a biatorbágyi Mancs-Rancs Alapítvánnyal és Nagy Franciskával, aki Abádszalók mellett menti a kutyusokat. Fokozatosan magam is bekapcsolódtam az állatmentésbe, és november óta ideiglenes befogadóvá, más néven idimamivá váltam, a négy saját kutyusom, Buksi, Áldás, Héli és Pötyike mellett. Az első minivendégemnek kórházba került az öreg gazdája, és az ő lánya és férje kerestek átmenetileg befogadót. A férfi jogászként dolgozik és felajánlotta, hogy ingyenes tanácsadás keretében mindent elmond nekem arról, hogyan kell létrehozni egy alapítványt. Az új ismeretek birtokában azonban beláttam, hogy egyelőre kevesen lennénk hozzá. Úgyhogy inkább virtuális örökbefogadója lettem a miskolci gyepmesteri telep két kutyusának – sorolta az önkéntes.

Az autó nélkülözhetetlen

– Építettem egy háromrészes kennelt, hogyha szükséges, el lehessen szeparálni egymástól a kutyáimat. Már akkor megfordult a fejemben, hogy akár ideiglenes befogadásra is alkalmas lehet. Mióta nyugdíjas vagyok, az állatorvosi előkészületekbe, csippeltetésbe, oltási program intézésébe is bekapcsolódom. Most egy Bogyó nevű gazdikereső kutyus lakik nálam, akit az adományozóknak hála ivartalaníttattam és elláttam, amíg lábadozott. Emellett sokat autózom. Nemrégen például Gesztelyből, ahol lakom, elmentem Felsőnyárádra két kölyökért, aztán elvittem őket Füzesabonyba. A múlt héten egy parvós kutyát vittem Füzesabonyból a felsőzsolcai rendelőbe, és legközelebb francia buldogokat szállítok majd gépi altatásos ivartalanításra. Mindig nagy öröm számomra, amikor rászoruló kutyusokon segíthetek – osztotta meg az ideiglenes befogadó.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában