2023.12.14. 17:00
Ózdi fenegyerekből a város hőse – a Tények Pluszban a díszpolgár
Ózd - Elismerő címet kapott Majka szülővárosától. A zenész-műsorvezető évtizedes munkásságát méltatták az elmúlt napokban, számolt be róla a TV2 csatorna Tények Plusz című szerda esti műsorában.
Majka a cím átvételekor Ózdon
Hatalmas utat tett meg a fiatal Majka egy nehéz körülmények között nevelkedő ózdi kisfiú, a Borsod - Budapest út mérföldekben mérhető, hangzott el a műsorban. A riport végigkövette a Majka, a tévénézők előtt zajló útját. Az ózdi fiatalember bekerült az ország első valóság showjába, melyet ugyan nem ő nyert meg, de ismertségével jól tudott sáfárkodni, megcsinálta belőle a szerencséjét.
A borsodi városnak, Ózdnak pedig nagyobb ismertséget szerzett, hiszen lépten-nyomon hangoztatta, hogy ő honnan származik. Majka Till Attilának mutatta meg azt a környéket, ahol felnőtt és azt a romos házat, ahol lakott. De egykori iskolájába is elvitte műsorvezető barátját.
Így alakult a karrierje a tévében
A műsorban elhangzott, hogy Majka 2002-ben tűnt fel és rögtön a közönség kedvence lett. Majd műsorvezetőként is bizonyított, zene munkásságért pedig Fonogram díjat is átvehetett a popszakma fenegyereke. Majd 2005-ben színészi tehetségét is megvillantotta a Szőke Kólában, 2010 óta pedig TV2 műsorvezetője és számos sikeres produkció szereplője. A Sztárban sztár leszek című műsor vezető arca és véleményformálója, kritikusa. Mostanában társadalmilag fontos ügyek mellé is odaáll, most a műanyag üdítős palackok ellen harcol.
„Ózd város jó hírnevét vivő zenei és televíziós pályafutása, szülővárosához kötődése, az egészségügy és sport területén nyújtott önzetlen és jótékony támogatása, személyes példamutatása elismeréseként kapta a díjat”
- ez áll a díszpolgári díjának indoklásában.
A díjátadón elmondta, hogy az élet bárhová repítse, ő legbelül mindig ózdi marad. Majd egyik barátját idézte, miszerint kétfajta ember létezik, aki ózdi és aki ózdi akar lenni - mondta mosolyogva Majka.