2019.11.20. 15:30
A könnyűzene Mekkája
Az Ady Művelődési Házban van Miskolc legújabb poptörténeti emlékpontja.
Pataky Attila (balra) és Zselencz László az ős Edda tagjai
Fotó: Kozma István
Az idén 55 esztendős Ady Endre Művelődési Házban avatták a napokban az emlékpontot. A Gárdonyi Művelődési Ház büszkélkedhet még ilyennel.
Az Ady története mindvégig összefonódott a hazai rock- és popzenével. Például Miskolc legnépszerűbb exportcikke, az Edda bakancsos korszakának lezárására is az Adyban készült. Az 1983-as decemberi sportcsarnokbeli búcsúbulijukra a zenészek a művelődési ház színpadán próbáltak.
Zenei csúcsprogram
Az intézményben rendszeresen szerveztek zenei tehetségkutatókat, de sok miskolci illetőségű csapat koptatta itt a színpad deszkáit, így például a Swetter, a Marilyn és a Kabinet Rt., és a kilencvenes évek elején öt éven keresztül sikerrel futott a Metal Karácsony nevű rendezvény is, ahol helyi bandák voltak a fellépők, ezek között a Rotor jelenléte volt állandónak mondható.
1993 januárjától 1998-ig a Gárdonyi Művelődési Ház felújítása miatt az Ady befogadta az underground kultúra képviselőit is. Itt készült az Üveges Csirkeszemek videóklipje, a házi zenekar pedig a szintén miskolci Ápolók volt. Waszlavik „Gazember” László, ef. Zámbó István és a PG Csoport is rendszeresen játszottak itt. Az intézmény vezetése nyitott volt minden különös és furcsa kezdeményezésre: ilyen esemény volt, a kilencvenes évek elején, a miskolci punkfesztivál.
Korszakok, zenei áramlatok jöttek-mentek, az Ady szinte mindenkinek helyet biztosított. Kiegészítésként még néhány név: az East, a HBB, a Beatrice, a Bikini, az Európa Kiadó, a Slamovits-féle No zenekar, a Lord, a KFT, a Sing-Sing is játszott itt.