Helyére kerüljön minden fogaskerék Abaújszántón

Akt.:
Sáfián Ádám, Abaújszántó polgármestere
Sáfián Ádám, Abaújszántó polgármestere - © Fotó: Ádám János
Abaújszántó, Miskolc – „Mozgalmas időszakon vagyunk túl, az biztos” – mondta a polgármester. Időközi választást követően 2015 februárjától vezeti polgármesterként Abaújszántót Sáfián Ádám, akivel szerkesztőségünkben beszélgettünk.

– A feleségem abaújszántói és sokat jártam ott, egy magával ragadó, csodás települést ismertem meg, mely rengeteg értékkel rendelkezik – válaszolta arra a kérdésünkre Sáfián Ádám, hogy „mi motiválta akkor, hogy induljon a tisztségért, hiszen nem volt könnyű helyzetben a város”.

– Aki ott él, annak hozzászokik a szeme mindehhez, de én még ingázom, ennek pedig az az előnye, hogy minden reggel új szemmel látom a várost, annak minden szépségét és javítani való dolgát. Csak egy példa: a piactéren kandeláberek vannak, a két oldalán másfajták és ez engem kicsit zavart. Az viszont már nekem sem tűnt fel, hogy a közvilágítás alatt állnak, mígnem jött egy debreceni barátom, aki megjegyezte, hogy milyen gazdag település is Abaújszántó, hogy kandeláber áll a villanyoszlop alatt… Ekkor jött egy gyors gondolat, most újítjuk fel a Kőrösi partot, egy hangulatos ligetet alakítunk ki, és ott lesznek elhelyezve ismét funkciót kapva a kandeláberek.

Szinte minden egyszerre

A település vezetője visszatekintett az elmúlt több mint egy év tapasztalataira is.

– Mozgalmas időszakon vagyunk túl, az biztos – mondta. – Nehéz helyzetben volt a település, amikor átvettem. Jelentős adósságállománnyal küzdöttünk, és az volt a legfontosabb, hogy ebben rendet kellett tenni. A kampány alatt megfogalmaztam a prioritásokat, az „erősorrendet” a feladatokban, de ezt természetesen az élet rögtön felül is írta. Szinte minden egyszerre jött, és egyszerre kellett megoldani. Elsőként átszerveztük az önkormányzat működését, infrastruktúrájában is megújult a polgármesteri hivatal, mert azt vallom, hogy minden fejlesztést a kályhától kell kezdeni.

– Ezzel párhuzamosan komoly erőt fektettünk a közmunkaprogramra, sok azonnal látható fejlesztést hajtottunk végre. Elindult a „nyitott kapuk” projektünk, több várossal – Kassa, Miskolc – igyekeztünk szorosabbra fűzni a kapcsolatunkat. Átadtuk a bormúzeumot, megújítottuk az országzászlót és az azt ölelő teret, és a rendezvényeinket is új szemlélettel bonyolítottuk le. Összefoglalva, ezalatt a rövid idő alatt nulla közelire faragtuk le az adósságunkat, és amit a ciklusra terveztem, annak jelentős részét már megvalósítottuk.

– Arra is büszke vagyok, hogy sok fejlesztést önerőből valósítottunk meg. Nem kell mindig nagy dolgokra gondolni, sok volt olyan, amit a józan ész diktált.

Természetesen szóba hoztuk a közmunkaprogramot is.

– Hangsúlyos része az általunk megvalósított projekteknek a mezőgazdaság – tudtuk meg Sáfián Ádámtól. – Étkezési és takarmánynövényeket is termelünk, és van sertéstartó telepünk is. A megtermelt javakból, amit lehet, felhasználunk a közétkeztetésben, nagyot léptünk ezen a területen az önellátás felé. Ugyancsak fontos a szó szerintő építő jellegű munka is, a csapadékvíz-elvezetés teljes körű megoldása, a parkosítás, és sok önkormányzati tulajdonban lévő épületre ráfér az alapos felújítás, ezeket is csináljuk.

– A lakossággal igyekszem rendszeresen kommunikálni személyesen és a népszerű közösségi portálon is. A tájékoztatás alapján látható, hogy mit végeztünk el, illetve a felmerülő igényeket is fel tudjuk mérni. A korábbi munkámból adódóan megszerettem a statisztikákat, hiszen a számok nem hazudnak. Abaújszántó nem nagy város, „át lehet fogni”: például az önkormányzat egészének működését felmérni, megtudni, mely területeken lehet megtakarítani, mert sok kicsi végül sokra megy, „csak” szervezés és rendszer kérdése. Az így megspórolt havi 50–100 ezer forintokat már a területek fejlesztésére, a település szépítésére lehet fordítani. Egy élő példa: tavaly 300 rózsatövet ültettünk ki a közterületekre, idén 2700-at.

– Az összes bevezető­út környékét kitakarítottuk, és gyümölcsfákat ültettünk, hiszen nem mindegy, hogy egy hozzánk érkezőt milyen kép fogad, az első benyomás nagyon fontos.

Stabil működést

A polgármestert ezután a tervekről faggattuk.

– Vannak még olyan megoldandó feladataink, melyek stratégiailag nem látványosak, de fontosak. Racionalizálás, szerkezeti átalakítások, melyek az önkormányzat még hatékonyabb működését segítik. Sok dolog működött eddig is, csak úgy, mintha szétszórtam volna a fogaskerekeket egy asztalon, és mind önállóan tette a saját dolgát. Ezeket próbálom összeilleszteni egy jól működő, egymást segítő egésszé.

– A végcél az, hogy Abaújszántó egy olyan fejlődő település legyen, mely önálló életre képes, ne legyen kiszolgáltatva semminek. Stabil legyen a költségvetésünk, legyen megtakarításunk, mert én ennek a híve vagyok. A legfontosabb a munkahelyteremtés: igyekszünk új vállalkozásokat hozzánk csábítani. Természetesen vannak terveink, de én nem szeretek ígérgetni, ha konkrétum van, akkor kezdődhet a munka, mert én ebben hiszek – zárta gondolatait Sáfián Ádám.

Pásztor Attila


A 15. Ivó nap következik

Idén május 21-én rendezik meg a XV. Abaújszántói Ivó Napot. Ez a település egyik legjelentősebb rendezvénye, melyet Nyitott Pincék Napjának is hívnak. A program célja a helyi borok és borkultúra népszerűsítése, helyszíne pedig a Tokaj-Hegyaljai Világörökség részét képező, szinte egyedülálló, összefüggő pincesor – melyet ezen a napon megnyitnak tulajdonosaik.

A rendezvényre ellátogatóknak lehetőségük nyílik a páratlan szépségű környezetben elterülő pincészetek borainak kóstolására, a bortúra során pedig mintegy 22 helyszínen számos fellépő, gyermekprogramok, kézműves vásár és gasztronómiai különlegességek várják az érdeklődőket.



Sporthírek






hirdetés