Helyben is lehet karriert csinálni

Akt.:
Sziklai Máté
Sziklai Máté
Miskolc – Egy év alatt nagyot ugrott előre a „ház” ranglétráján. Arcok a megyéből: Sziklai Máté értékesítési menedzser.

Sziklai Máté 2014 májusában lett a miskolci City Hotel alkalmazottja: a két hetes betanulási időszakát követően a recepcióra került.

– Történetem egyszerű – kezdte Sziklai Máté. – Összefutottam az egyik ismerősömmel Bükkszentkereszten, ahol élek, és elmondtam neki, hogy állást keresek. Mivel neki volt kapcsolata a szállodával, így felajánlotta a segítségét, én meg gyorsan elkészítettem az önéletrajzomat, amelyet bevitt a hotelbe. Mint később kiderült: több jelentkező közül engem választottak. Egy évet voltam a recepción, ahol jól éreztem magam, de az is megfordult a fejemben, hogy a jobb anyagi kondíciók reményében külföldre megyek dolgozni. Szóval ezt fontolgattam, amikor ismét mellém állt Fortuna. Elment tőlünk az értékesítési menedzser, mire jött a tulajdonos, dr. Barkóczi István, aki behívott és közölte, hogy beszélni akar velem…

Két diplomája van

Ez a bizonyos beszélgetés sokáig emlékezetes marad Sziklai Máté számára. Így idézte vissza a szállodás:

– Arra a kérdésre, hogy érdekel-e az értékesítési menedzse­ri tisztség, gondolkodás nélkül azonnal igent mondtam, győzködni sem kellett. Azt hiszem, minden 28 éves ember ilyen és ehhez hasonló pillanatokra vágyik. Ugyanis két diplomám van: először szálloda-menedzsmenti végzettséget szereztem, majd egészségturizmust tanultam, aztán angolul és németül beszélek, de mindkét nyelv további tökéletesítésére törekszem. Nagyon tetszik nekem az új munkaterületem és még most is sokat gondolkodom azon, hogy miért esett rám a választás. Valószínűleg a szorgalmamat és a hozzáértésemet díjazták, a „végtermék” pedig az, hogy lám, Miskolcon és a megyében is csinálhat karriert valaki, nem mindig muszáj innen egyenesen Nyugat-Európáig talpalni.

ÉM-KT








hirdetés