Kétszáz autó versenyzett a Hell 24. Miskolc Rallye-n

Akt.:
Kétszáz autó versenyzett a Hell 24. Miskolc Rallye-n
Kétszáz autó versenyzett a Hell 24. Miskolc Rallye-n - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Több versenybaleset történt a Hell 24. Miskolc Rallye-n, emiatt nem lehetett tartani az előzetes időtervet.

A szlovák határhoz közeli gyorsasági szakaszok alaposan megrostálták a mezőnyt a Hell 24. Miskolc Rallye-n, de a másnapi bükki pályák is több versenyzővel kifogtak. Kemény futamon van túl a mezőny, akiknek sikerült célba érniük, azoknak valóban kijárt a közönség elismerése. Többszöri próbálkozás után a győzelmet végül a miskolci Hadik András és navigátora, Bacigál Igor szerezte meg, méghozzá meggyőző fölénnyel. Az R5-ös Ford Fiestát kormányzó páros több mint ötven másodpercet vert a másodikként zárt Turánékra. Az értékelt tizenhat szakaszból tizenkétszer voltak a leggyorsabbak.

Biztató kezdés

– Lépésről lépésre haladunk, Egerhez képest is sikerült gyorsulnunk – mondta Bacigál Igor navigátor. – Nagyszerűen kezdődött számunkra a szezon, de egyáltalán nem dőlhetünk hátra. Sok nehéz csata áll még előttünk, az viszont tény, hogy az eddigiek több, mint biztatóak. Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy ezúttal is 15 R5-ös autó állt fel a rajtvonal mögé, közülük hat-hét bármikor képes a futamgyőzelemre.

miskolcrally-650x435

A borsodi párosok közül a verseny elején Balogh János szakaszokat nyert, de Kazár Miklós is folyamatosan ott autózott a legjobbak között. Aztán Balogh megütötte a futóművét, Kazár pedig árkot járt, így mindketten kénytelenek voltak idő előtt feladni a csatát. Innentől kezdve az élbolyban olyan különbségek alakultak ki, amelyek nem tették lehetővé a nagy csatákat. Mindenki vigyázott a helyezésére, és arra, hogy defekt vagy egyéb kaland nélkül leérjen a célba.

Kissé elhúzódott

– Mozgalmas hétvégénk volt, számos olyan eseménnyel, amelyek kedvezőtlenül alakították az időtervünket – értékelt a Hell 24. Miskolc Rallye főszervezője, Adamovits Márk. – A Rallye2-es mezőnyben, de később az ORB második felében is több versenybaleset történt, emiatt a szombati napunk erősen elhúzódott. Másnap már jobb volt a helyzet, tartani tudtuk az időtervet, és összességében egy színvonalas versenyt zárunk. Szerencsére nagyon sok indulónk volt, hiszen Lyukóbányánál egy MARB-futamunk is volt, így összességében több mint kétszáz autót láthattak a szurkolók a borsodi utakon.

verseny-58-aj

Adamovits Márk hozzátette: a miskolci futam ugyan befejeződött, de ebben az idényben még két magyar bajnoki versenyt rendeznek szűkebb környezetünkben, amelyeknek az előkészülete már megkezdődött. Augusztus végén, szeptember elején az Ózd-Salgó Rallye következik, a szezonzáró viadalnak pedig – több év kihagyás után – a Zemplén ad majd otthont novemberben.

ÉM-ME


A 2018-as Hell 24. Miskolc Rallye végeredménye

1. Hadik András, Bacigál Igor (Ford Fiesta R5) 1:12:19.0
2. Turán Frigyes, Bagaméri László (Ford Fiesta R5) +50.3
3. Velenczei Ádám, Szedő Csaba (Hyundai i20 R5) +1:45.2
4. Bodolai László, Popovics László (Ford Fiesta R5) +2:11.4
5. ifj. Kiss László, Kissné Varga Zsuzsanna (Ford Fiesta R5) +2:35.0
6. Lovász Pál, Kürti Tamás (Hyundai i20 R5) +3:32.4
7. Gyarmati Ariel, Kocsis György (Mitsubishi Lancer) +3:56.3
8. Trencsényi József, Verba Gábor (Skoda Fabia R5) +4:00.8
9. Osváth Péter, Répás Zoltán (Skoda Fabia R5) +4:11.7
10. Ollé Sándor, Belső Kristóf (Skoda Fabia R5) +4:12.9


Hadik hajtja a Ford Fiestát
Miskolc - Eger után a hazai versenyt is megnyerte a miskolci ralis. A két versenynap alatt összesen tizenöt értékelt szakaszt teljesített a mezőny a Hell 24. Miskolc Rallye-n. Az idei bajnokság második hétvégéje eleinte a borsodiak uralmáról szólt. Balogh János két szakaszt is nyert, amire Hadik ...

A népkerti salakpályán megrendezett prológgal tegnap kezdetét vette a Hell 24. Miskolc Rallye, az országos ralibajnokság második futama.
Miskolc - Borsodi uralmat hozott a remek hangulatú népkerti prológ. A Hell 24. Miskolc Rallye hagyományos salakprológját az utolsó futamban induló Kazár Miklós nyerte meg, aki a három körös futamban két tizeddel volt gyorsabb Hadik Andrásnál. A harmadik legjobb időt az ugyancsak miskolci ifj. Ki...