Hell 22. Miskolc Rally – Másolnák az egri szereplést

Akt.:
Hell 22. Miskolc Rally - Másolnák az egri szereplést
Hell 22. Miskolc Rally - Másolnák az egri szereplést
Miskolc – Balogh János és Holczer Dániel nagy várakozással tekint a Hell 22. Miskolc Rally elé.

A kategória szempontjából a tervek szerint alakult a szezonnyitó Balogh Jánosnak és Holczer Dánielnek, hiszen a maximális pontszámot gyűjtöttek be Egerben. Az országos bajnokság második futamán, a hét végi Hell 22. Miskolc Rallyn hasonló koncentrációval és eredményességgel szeretnének versenyezni.

A legfontosabb, hogy stabilan, megbízhatóan autózzunk.” Balogh János

Nem feküdtek

A 3-as kategória bajnoki címvédői kész taktikával érkeztek a szezonnyitó viadalra, ami az első napon bizonyult hatékonynak, később már feszegetniük kellett a határaikat, az erdei dobálós részek után a tempós széles pályák ugyanis nem feküdtek az EVO IX-esnek. A végén, a Power Stage-re is odafigyelt a duó, így jó szájízzel tértek haza a szomszédos megyéből.

– Elég nagy előnnyel utasítottuk magunk mögé vetélytársainkat, de azt már a szezon első futamán látni lehetett, hogy ha valaki elkapja a ritmust, akkor nagyon közel kerülünk egymáshoz – vonta meg a bajnoki évad első futamának tapasztalatait Balogh János. – A Hell 22. Miskolc Rallyn változhatnak a körülmények, és nem biztos, hogy mindig nekünk fog állni a zászló. Éppen ezért minden egyes versenyre olyan elánnal kell felkészülnünk, ahogy azt eddig is tettük. Miskolc előtt egy tesztet is beiktatunk a programunkba, mert szükségünk van arra, hogy ne az első gyorsaságin kerüljünk először kapcsolatba az autóval, hanem úgy érkezzünk oda, hogy már egymásra hangolódtunk.

Odacsapnának

Balogh János számára Miskolc hazai pályának számít, ebből adódóan egyre inkább fokozódik benne az elvárás. A helyismeret azonban nem biztos, hogy előnyt jelent, a túl nagy akarás pedig meg is bosszulhatja magát. Az egészséges önbizalom azonban nem hiányzik majd az autóból.

– Oda akarunk csapni, jól akarunk menni a Hell 22. Miskolc Rallyn is, de kellő higgadtsággal szeretnénk végigcsinálni a versenyt – szögezte le a pilóta. – Elég húzós a program, nehéz hétvégének nézünk elébe. A pénteki négy szakasznak is megvan a maga kis csalóka jellege, másnap pedig kőkemény, embert és gépet sem kímélő hosszú száguldás vár mindenkire. Technikás, gyors pályák állnak előttünk, ahol folyamatos koncentrációra lesz szükségünk. Természetesen nem lehet más célunk, minthogy folytassuk az egri szerepelésünket, a 3-as kategóriát nagyon szeretnénk megnyerni, és abszolútban is minél előbb végezni. Ez azonban nagyban függ az R5-ös riválisok teljesítményétől. Nekünk most az a legfontosabb, hogy stabilan, megbízhatóan autózzunk, és kihozzuk magunkból azt, ami ténylegesen bennünk van.

ÉM-ME



Sporthírek






hirdetés