Helikopteres kísérőzene és több tízezer ember az LGT koncerten

A Sziget Fesztivál nulladik napján több mint telt ház előtt lépett színpadra kedden a Lokomotív GT. A zenei élményt azonban megzavarta egy köröző helikopter. A Sziget Fesztivál sajtófőnöke, Vető Viktória kérdésünkre elmondta: az LGT felkérésére, a Magyar Televízió felvette a teljes koncertet, ehhez használták a légi felvételeket rögzítő helikoptert.

Az LGT koncertet este hat órától a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical koncertváltozata előzte meg. A slágereket többek között Lovasi András, Novák Péter és Bíró Eszter előadásában hallhatta a közönség. A legendás csapat fél nyolctól lépett színre. Az LGT azonban sokáig hallhatatlan maradt. Erősebbnek bizonyult ugyanis a koncertet rögzítő helikopter zaja.

A Független Hírügynökség kérdésére Vető Viktória kedden este elmondta: a Lokomotív GT tagjai megállapodtak a Magyar Televízióval, hogy felveszik a teljes koncertet. A légi felvételeket rögzítő helikopter valóban megzavarta a közönség zenei élményét. A szervezők rövid idő alatt intézkedtek, és mire “begurult” a Zenevonat, már csak az LGT-t lehetett hallani a Nagyszínpadon és környékén – tájékoztatott a fesztivál sajtófőnöke.








hirdet�s