Hekimajális: footbag a Csanyikban

Footbag hekimajális
Footbag hekimajális
Miskolc – A Footbag avagy “Heki” sportág kedvelőinek rendez versenyt a miskolci Tér Kép Egyesület május elsején a Csanyik-ban. A hivatalos szabályok szerint felállított hálós pálya, a Csanyik-liget Vadaspark felé eső részén, fűvön lesz kialakítva.

Flashbag Footbag Team

A Tér Kép Egyesület sportköre, mely a footbag (hecky) sport miskolci, illetve észak-magyarországi népszerűsítésére és elterjesztésére vállalkozott.

Az elmúlt években több versenyt és bemutatót is rendeztünk a résztvevők száma pedig folyamatosan növekszik. Ez nem is csoda hiszen a heki, játék és sport egyben: egészségjavító testmozgás kap főszerepet, ugyanakkor a kezdők számára is élvezetes, örömteli szórakozás. A sportrendezvények ideje alatt folyamatosan szól a zene, amit általában helyi DJ-k kevernek. Így a “bátortalanabb” távoli szemlélőknek is érdekes csemegeként szolgál az esemény.

Minden korosztályt érdekel

Az elmúlt évek során 450 fiatalt mozgattunk meg, csak a májusi versenyeken, de nagy örömünkre a footbag-re kíváncsi lelkes nézősereg (nem csak fiatalok) ennek a többszörösét is kitette.

Május elseje a Csanyikban

A rendezvény ebben az évben is a Majális-parkban kerül lebonyolításra, ahol tapasztalataink szerint újra rengeteg játszani vágyó fiatal fog nevezni. A helyszínen két hálós-pálya, illetve egy freestyle pálya kerül kialakításra.

Amivel több lesz idén:

– teljesen önálló Party Control zenepult: miskolci és vendég DJ-kel
(miskolci hip-hop – SteelCity UnderGround, és Fu-Rakk reggae DJ)

– élő koncert (Fella Kaszt lemezbemutató).

Ami nem változik:

– Nevezni életkortól, nemtől függetlenül lehet.

– A nyertesek idén is tárgynyereményekben részesülnek, melyeket a támogatóink ajánlanak fel.

 

Bővebb információt a nevezéssel és részvétellel kapcsolatban a
Tér Kép Egyesület központi telefonszámain:

Vezetékes: (46) 348-700.
Mobil: 20/428-5225

vagy a:  footbag@terkepegyesulet.org
e-mail címen kérhetnek az érdeklődők.

 

Plakát:

http://www.terkepegyesulet.org/footbag

Egy kis footbag történet

A footbag érdekes és kissé extrém sport, melynek a labda a főszereplője. Ám ez a labda egészen más, mint a labdajátékokban általában. Nagyon pici, sokkal inkább egy babzsákhoz hasonló.

Ennek a sportágnak az eredete nem is olyan messzire nyúlik vissza, a hetvenes évek elején jött napvilágra. Egy kaliforniai kisváros az említett sport szülőhazája, megteremtője pedig egy Dr Mike Marshall nevő sebész. Igazából egy térdműtéten átesett páciensének keresett olyan gyógymódot, ami úgy teszi újra rugalmassá a térdét, hogy közben nincs túlzott terhelésnek kitéve, nem úgy, mint például futáskor. Az orvos egy zokni végét megtöltötte babszemekkel, majd összekötötte, és azt kezdték el rugdosni egymásnak.

Nagyon megkedvelték a játékot mind a ketten, és elhatározták, hogy szabadalmaztatják. Beindult a tömeges gyártás. Pillanatok alatt meghódította az embereket, mintegy futótőzként terjedt el az új
sport. Mára már a World Footbag Association majd 380 klubot és évente közel 150 rendezvényt tart nyilván szerte a világon.

A footbag nevő sportágnak három változata alakult ki. Az egyik a FOOTBAG NET, melynek lényege, hogy egy másfél méter magas
háló fölött játsszák a strandröplabda szabályai szerint. Az alapvető különbség az, hogy míg a strandröplabda esetében csak kézzel szabad érinteni a labdát, addig a footbag játszásakor csak a lábbal érintkezhet.

A másik változata a CONSECUTIVE. Itt az a lényeg, hogy minél többször rúgj a labdába anélkül, hogy az leesne, vagy esetleg bármilyen más testrésszel érintkezne. Csak érdekességképpen két világrekord:
Az egyéni rekord Ted Martin nevéhez fűződik, akinek 63326 – szor sikerült a labdába rúgni úgy, hogy az nem esett le, mindössze kilenc óra leforgása alatt.

A páros rekordot pedig Tricia George és Gary Lautt tartja, akiknek 132011 rúgás volt a maximum úgy, hogy a labda nem ért földet egyszer sem, s mindez több, mint 20 órát vett igénybe.

A harmadik változat pedig a FREESTYLE, más néven “szabad stílus”, mely a három variáció közül a legnépszerőbb és a legelterjedtebb is. Gyakorlatilag bárhol lehet játszani, ahol van egy-két négyzetméternyi szabad terület. A trükkök és variálások lehetősége a labdával gyakorlatilag végtelen. Ez az egyetlen stílus, amely a felsőtest és a fej
használatát is engedélyezi. Nincs meghatározva ugyan a játékosok száma, mégis az ideális létszám kb. a négy, így nem unatkoznak sokáig azok a játékosok, akiknél éppen nincsen labda.

Ha rákapsz az ízére…

Néhány fontos szabály általában, amiket tudnod kell, ha megtetszik
ez a sport és el szeretnéd kezdeni a gyakorlást.

Első lépésként meg kell tanulnod a labdát folyamatosan a levegőben
tartanod úgy, hogy időnként kombinálod a lábfej külső és belső felületét. Addig ne is lépj tovább, amíg legalább tizet nem tudsz belerúgni a labdába anélkül, hogy leesne.

Figyelj arra, hogy az adott lábfelület mindig vízszintes legyen,
amikor a labdával érintkezik. Mindig felfelé rúgd a footbaget, és
próbáld meg testközelben tartani. Ha egy új technikát megtanulsz,
mindkét lábbal gyakorold be, mert komolyabb trükkök esetében fontos lesz váltogatnod a lábaidat. Nagyon nagy türelemre és kitartásra lesz szükséged az elején, mert egy darabig biztos, hogy állandóan le fog esni a labda.

Ez nyilván tőled is függ, hiszen mint minden sportnál, ennél is igaz, hogy a személyes adottságok szabják meg a siker mihamarabbi eljövetelét.

Ha új footbag-et vásárolsz, be kell törni. Vagy rengeteget játszol vele (mert így nagyon hamar bejáratódik, és megpuhul), vagy úgy is rásegíthetsz egy kicsit, hogy a két tenyered között dörzsölöd a labdát, vagy pedig a lábaddal a talajon görgeted kissé ránehezedve. A megfeleli öltözet is fontos ennél a sportágnál. A legfontosabb: a cipő.
Minél alacsonyabb és könnyebb a lábbelink, annál jobb. A nadrág pedig csak annyira legyen bő, hogy ne nagyon korlátozzon a szabad mozgásban, és a labda se akadjon bele.

Sok sikert és gyakorlást kíván a:
Tér Kép Egyesület és a Flashbag Footbag Team!

 








hirdet�s