Gyorsabban pörögnek a panellakások Borsodban, de jelentős a drágulás is

Tapasztalataink szerint Tiszaújvárosban is a drágábbak közé tartoznak még a panellakások is
Tapasztalataink szerint Tiszaújvárosban is a drágábbak közé tartoznak még a panellakások is - © Fotó: Szaniszló Bálint
Borsod-Abaúj-Zemplén – A téglák négyzetméter­ára idén már meg­haladhatja a 200 ezer forintot.

A megyében tavaly az átlagosnál nagyobb mértékű, közel 30 százalékos volt az áremelkedés mind a téglalakások, mind a panellakások esetében az előző évhez képest. Az ingatlanárak mellett a forgási sebesség is változott, míg a házak és tégla­lakások esetében megnövekedett értékesítési idővel kellett számolni, addig panelek esetében gyorsult a folyamat. Miskolcon átlagosan 2 hónap átfutással lehetett eladni a panellakásokat, amelyhez 2016-ban minimum 1 hónappal többre volt szükség.

Nem mindegy a lakókörnyezet

A megyében 2017-ben már a 200 ezer forintos négyzet­méterárhoz közelített a tégla­lakások átlagára, amely várhatóan idén meg is haladja ezt az értéket. Panelek esetében 137 ezer forintos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost a lakások, míg a családi házak esetében ennél még kedvezőbb árakat is találhatunk.

„Az is látszik, hogy Miskolcon nagyon keresettek lettek a kedvezőbb áron megvásárolható panellakások. Itt a város egyes körzetein belül is jelentős árkülönbségeket találhatnak az érdeklődők. Ezeket az épület és a lakókörnyezet állapota mellett a lakások minősége is befolyásolja” – nyilatkozta Kovács Ildikó, a Duna House miskolci irodájának értékesítője. „Az árak emelkedése és az élénk kereskedés mellett is érdemes szakember segítségét igénybe venni az ingatlantranzakció során, hiszen tapasztalataink szerint egy jól árazott és megfelelő helyen hirdetett ingatlant gyorsabban lehet értékesíteni, így jelentős idő spórolható.”

A megyeszékhelyen, Miskolcon természetesen a panel­lakások mellett az új építésű ingatlanok is egyre bővülő számban megtalálhatóak.

A belvároshoz közeli kertvárosi hangulatot idéző kisebb lakásszámú téglalakásokat jellemzően valamilyen állami támogatással együtt vásárolják meg az otthonra vágyó érdeklődők. Az ingatlanok­­­ árainak tekintetében 18 millió forinttól egészen a 48 millió forintig találhatóak lakások Miskolcon, amelyek négyzetméterára olyan 300–400 ezer forint körül mozog.

Vidéken kisebb áremelkedés érezhető

A tavalyi év kiemelkedő volt a lakóingatlan-piacon, folytatódott a 2014 óta tartó kilábalás. A Duna House becslése alapján közel 150 ezer tranzakció valósult meg, idén ennek további emelkedése várható, amely így már meghaladhatja a 160 ezret. Az árnövekedés kisebb mértékben vidéken is jellemző volt. Veszprém megye átlagértékei voltak a legkiemelkedőbbek, amely 367 ezer forintos négyzetméter- és 21 millió forintos fajlagos árat jelentett. Legalacsonyabb négyzetméteráron Békés megyében lehetett téglaépítésű lakást venni, itt átlagosan 155 ezer forintot kértek egy négyzetméterért.

– Szaniszló Bálint –


Fotó: Pixabay
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A cívisvárosban egy mintegy 73 négyzetméteres lakás telik ki ebből az összegből. Míg a főváros egyes kerületeiben már csak egy kisebb méretű garzon vásárolható 20 millió forintból, a külsőbb kerületekben elérhető lehet akár egy 65 négyzetméteres ingatlan...

Illusztráció - civishir.hu
Tiszaújváros - Nagy a munkaerőigény, a dolgozóknak pedig lakhatás kell… Tiszaújvárosban már most több olyan gyár, üzem működik, amelyeknek kimeríthetetlen a munkaerőigénye. Arról is beszélnek, hogy újabb – akár többezres dolgozói létszámot igénylő – gyár betelepülése várható. Jönnek a külföldiek...

alberlet1_650
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Egy hét múlva lezárul a felsőoktatási intézményekbe való jelentkezés határideje. Az érdeklődési kör és a megálmodott karrier mellett számos szempont szerint mérlegelhetnek a diákok, mielőtt eldöntenék, hogyan tovább. A fővárosi intézmények igen népszerűek, a magas...

Fotó: Pixabay
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Erős évkezdés az ingatlanpiacon, alkudni nem nagyon lehet. Megerősíti az idei ingatlanpiaci várakozásokat a Duna House Barométer februári elemzése, egyértelműen megmutatkozik az eddigi áremelkedések hatása. Budán és Pesten kiemelkedően növekedett a 600 ezer forint...

A lakás kiválasztásakor az albérlőnek és a tulajdonosnak is gondosan kell eljárnia
Debrecen - A bérbeadót jóhiszeműsége miatt anyagi kár is érte; a szakember szerint érdemes határozott idejű szerződést kötni. Több mint 150 ezer forint adósság, zsírfoltos konyhafal, megrongált ágy, elromlott csaptelep, felcsavart gázkonvektor, tágra nyitott fürdőszobaablak és zárt ajtó – többek ...



Hejőcsaba.
BOON.HU






hirdetés