Hejőbába összefog: „Családi kapcsolataink gyógyító ereje”

A legkisebbek számára is szórakoztató volt a nap
A legkisebbek számára is szórakoztató volt a nap
Hejőbába – Családi napot rendezett a Hejőbábai Caritas Csoport a községi parkban.

Az igényesen kialakított rendezvényhelyszínen a nagyszínpadon kívül számos sátor, pajta biztosította a rendezvényre kilátogatók kényelmes, kulturált szórakozását, kikapcsolódását. Kellemes meglepetésként fogadta a vendégeket a napokban elhelyezett gyönyörű faragott fakapu.

A Caritas-csoport tagjai egyenpólóba öltözve, szervezetten fogadták a vendégeket, biztosították a nap folyamán a vendégek szórakoztatását és vendéglátását. A családi napon első színpadi produkcióként nagy sikert aratott a szendrőládi Cursilló-csoport koncertje. A koncert után Juhász Barnabás polgármester köszöntötte a vendégeket és hivatalosan is megnyitotta a rendezvényt.

Ezer adag babgulyás

A nyitó gondolatok után a római katolikus hittanos tanulók évzáró műsorukat mutatták be. A gyerekek műsorát követve Tállai András, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte Hejőbába lakosságát, a jelenlévő vendégeket és valamennyiüknek jó szórakozást kívánt. A köszöntő után ünnepi szentmisét tartott Szűcs Zsolt plébános. A mise után a község konyhájának közreműködésével elkészült mintegy ezer adag babgulyással vendégelték meg a rendezvény résztvevőit.

A finom ebéd után a kicsit szemetelő eső ellenére is nagy érdeklődéssel figyelték a vendégek a hejőbábai Mesevár Óvoda óvodásainak csodálatos műsorát. Felkészítőik Kóródiné Iván Éva és Kovalcsik Tamásné óvónők voltak. A kicsik után a hejőbábai Zrínyi Ilona Általános Iskola tanulói nagyon színvonalas, mutatós, változatos produkciókkal szórakoztatták a közönséget. Az iskolások hat produkciót mutattak be. Túrmezei Erzsébet versét Stefán Ádám adta elő. A harmadik osztály a „Mosolyogni kell…” ismert dallamra esernyős táncot mutatott be. A negyedik osztály cha-cha-cha táncot táncolt, a hatodikos, hetedikes lányok pillangótánccal nyűgözték le a közönséget.

Központban a lélek

Az erősödő eső a sátorba terelte az embereket, ezért Bíró Szilveszter, mentálhigiénés lelki gondozó Családi kapcsolataink gyógyító ereje című előadását már a nagysátorban hallgatták az érdeklődők. Szerencsére az eső nem tartott sokáig, így a színpadon tovább folytatódtak a kulturális programok. A Hejőbábai Pszichiátriai Betegek Otthonának lakói bábelőadással, majd Tar Mária népdalokkal szórakoztatta a közönséget. Fergeteges hangulatot teremtett a Mezőcsát Népi Együttes, akik különböző táncok bemutatásával lenyűgözték a nézőket.

A jó hangulatot tovább fokozta a bőcsi Rózsafa Hagyományőrző Egyesület tagjainak szórakoztató előadása. A rendezvény kísérő programjaként ugrálóvár, arcfestés, kézműves foglalkozások, tombola és sok-sok játékkal, édességgel kirakodó vásár állt a vendégek rendelkezésére.

– ÉM-SZB –








hirdetés