Heinek Ottó: 330 ezer eurót ad a német állam a magyarországi német nemzetiségnek

Budapest – Idén 330 ezer eurót biztosít a német állam a magyarországi német nemzetiség számára – tájékoztatta a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának (MNOÖ) elnöke csütörtökön az MTI-t.

Heinek Ottó az országos német önkormányzat delegációjának berlini látogatásáról beszámoló közleményében azt írta: a német szövetségi belügyminisztérium arról biztosította őket, hogy erre az évre mintegy 330 ezer eurós (hozzávetőleg százmillió forintos) büdzsé áll a rendelkezésre ahhoz, hogy újabb magyarországi német kezdeményezések valósulhassanak meg.

Ezután is nyitottak tehát a források német nemzetiségi egyesületek, intézmények, illetve önkormányzatok számára, amelyekből kultúrcsoportok és ifjúsági közösségi terek felszerelésére, régiókon átívelő kapcsolatok kiépítésére vagy éppen az idősek ellátását segítő kisbuszokra kaphatnak támogatást pályázati úton. A Magyarországi Német Fiatalok Közössége, a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa és a Magyarországi Német Gyermekekért Egyesület idén is németországi támogatás segítségével szervezheti rendezvényeit – tette hozzá.

Heinek Ottó közölte: a következő két év kiemelt, a német szövetségi belügyminisztériummal közösen tervezett projektje a Városlőd melletti Iglauer parkban található ifjúsági szállás rendbehozatala. Ez egy, részben az országos német önkormányzat által fenntartott, felújításra szoruló erdei szálláshely a Bakonyban. Miután a magyar kormány nemrégiben 90 millió forintos hozzájárulásáról biztosította az önkormányzatot, a német belügyminisztérium további 100 ezer eurós támogatást ígért, így teljes körű lehet a felújítás.

Heinek Ottó a berlini látogatást összegezve hangsúlyozta: a Németországból érkező támogatások kétségkívül fontosak, de legalább annyira lényeges az, hogy az elmúlt időszakban többször tárgyaltak egymással a magyarországi németek képviselői és magas rangú, államszövetségi szintű német politikusok. Ezt az MNOÖ elnöke “az odafigyelés gesztusaként értékeli, azaz, hogy az anyaország törődik a német kisebbségekkel és fontosnak tartja őket”.

– MTI –



Sporthírek