Hegymenet

A kép, amiről szó van, harmincnyolc éve készülhetett a miskolci Erzsébet téren. A fiatalembert húszas évei legelején ábrázolja, édesapja halványkék kinőtt nájloningét viseli (viselem), korosztályi szokás szerint kitéve, kezében nagy halom könyv. Jó fotó, nem kell külön elmagyarázni másnap a városi lapban, elmondja magától, elvégre, elkezdődött a könyvhét. Bujdos Attila írása.

Hol a határ, figyelni kell. Nem kell, valahogy szembejön. Mondják, hol van, ha nem is biztosan ott, ahol mondják.”

Mellesleg mindenki tudta. Nem mellesleg.

Könyvhét az, amikor az ember könyvet vesz. Inkább és többet, mint egyébként. Szép versek, Körkép. Írószemmel. Legalább. Rivalda.

Mi végre ez a buzgalom, mi van a könyvekben, amúgy. Amúgy abban a hiszemben vagy, hogy az élet van bennük. Olvasni kezdesz. Azért, hogy eldöntsd, több-e ez éppen, és neked, mint ahogyan otthon mesélik. Vagy az iskolában. Olyan, csak jobban előadva. Vagy rosszabbul. Máshogyan.

Ismered a szavakat, mindet, az értelmét, de így egyben, az egész, mégis: másik világ. Érted vagy nem érted. Mit nem értesz rajta. Az idegenségét, hogy miért ilyen, és akkor ez hogyan normális. Nem tiéd, de lehetne. Mi kellene hozzá. Olvasol, előbb kerekedő szemmel, aztán izmosodó meggyőződéssel, hogy az élet választható lehetőségek sokasága, szemlélet és hozzáállás, borzongat a sokféle ajánlat, hogy mire a végére érsz, mégis valahogy magadat találhatod meg, ha ez a kutatásod iránya. Ha magadra akarsz ismerni. Mikor érsz a végére, és honnan tudnád, hogy odaértél. Hogy az vagy te. Melyik könyvben lesz ez is benne. Vagy nem töprengsz a hasznán, elég a történet. Ha elég jó. Visz valahová, az irány sem fontos. A részletek lesznek érdekesek, ahogyan felépül valami, nem is sejtenéd. Vagy tudod az elejétől, de éppen azért lenyűgöző. Látod a tehetségét – van értelme a világban a munkamegosztásnak, nem véletlen, hogy éppen ő az író, és ő, és ő. Vagy az elbeszélésmód – szokatlan, de lám, nem lehetetlen, az anyanyelv hajlékony és engedelmes, ne félj kipróbálni. Már ezért a felismerésért is hálás lehetsz.

Így.

Vársz könyvhéttől könyvhétig, új Csurka-színműre, új Bereményire, új Esterházyra, sorolhatnád, nem sorolod, készülsz rá, lesz-e valami, ami jó, plusz még tényleg fontos is. Aztán hol van, hol nincs. Petri György Örökhétfő-kötete, hogy csak egyet mondjak, például nem könyvheti kiadvány, finoman szólva. Nem mondanád, hogy nem fontos. 1981, nem fér össze a rendszerrel, ne keresd. „Kik jönnek most az agya-/fúrt politikusok után? Buta/katonák? Újabb agya-/fúrt politikusok?/Laza póráz?/Börtönök? Kussok?/Kivándorol egy ország önmagából?/Megjött a villamosod./Siess. Szerbusz.” Mellékszál (nem az): Kemény István Búcsúlevele belefért volna? „Azt játszod, hogy nem is hallasz,/túl nagy énfölöttem a hatalmad./Hozzád öregszem és belehalok, ha/most téged el nem hagylak.”

És akkor ez is egy lecke, hogy hol élsz. Akkor. Most. Bármikor. Hol a határ, figyelni kell. Nem kell, valahogy szembejön. Mondják, hol van, ha nem is biztosan ott, ahol mondják. Ebbe is bele lehet gabalyodni, lám: miért nem ad pénzt a Magyar Tudományos Akadémia az ország aktuális helyzetéről szóló tanulmánykötetre ma, érvelt-e úgy akadémiai vezető, hogy a Hegymenet megjelenése politikai okokból nem lenne szerencsés, miért tűnnek felelősebben gondolkodóknak a jezsuiták, akik küldték, amennyi kellett. Nekik nem is kell magyarázkodniuk. Ki tudja, hátha egyszer megírja valaki, irodalmi igénnyel még ezt is, bele az elmúlt huszonhét év regényébe. Az lenne csak a nagy könyv. A történet épül, a szereplők megvannak. Megvagyunk.

– Bujdos Attila –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdet�s