Hegyi Gyula: Adóztassák meg a valutaspekulációt!

A valutaspekuláció megadóztatását sürgeti Hegyi Gyula, az Európai Parlament magyar tagja. A politikus ezért sürgősségi beadványt intézett az Európai Bizottsághoz pénteken, hogy a testület vizsgálja meg ennek lehetőségét. Az EP-képviselő szerint az európai kormányoknak ismételten meg kellene fontolniuk a valutaváltások megadóztatását célzó, úgynevezett Tobin-adó bevezetését.

A forinttal és más devizákkal folytatott spekuláció kapcsán Hegyi Gyula sürgeti, hogy az európai kormányok ismételten fontolják meg az úgynevezett a valutaváltások megadóztatását célzó Tobin-adó bevezetését. Az EP-képviselő pénteki közleményében azt írja, hogy a jelenlegi pénzügyi válságban a Tobin-adó fékezné a spekulációt, és pénzügyi alapot teremtene az emberek terheinek mérséklésére.

James Tobin amerikai közgazdász már 1972-ben, a Bretton Woods-i devizarendszer összeomlása után javasolta, hogy a spekuláció visszaszorítása érdekében adóztassák meg a valutaátváltásokat. Tobin elképzelése szerint alacsony, egy ezrelékes vagy fél százalékos adót kellene kiszabni. Ez sokkal kisebb, mint az emberek valutavásárlási illetéke, a valutákat nyerészkedési céllal folyamatosan átváltó hivatásos spekulánsokat viszont a rengeteg váltás miatt alaposan megterhelné.

Több európai ország parlamentje is elkötelezte magát a Tobin-adó mellett, de bevezetése csak nemzetközi egyetértéssel lehetséges – olvasható Hegyi Gyula közleményében.








hirdetés




hirdet�s