Hídvégi március végén belga ellenféllel küzd Angliában

Crawley – Kedden eldőlt, hogy Hídvégi György, a Boksz Világalapítvány (WBF) cirkálósúlyú világbajnoka március 30-án a belga Ismail Abdoul ellen, az angliai Crawleyban teszi kockára övét.

A találkozó tétje a Nemzetközi Boksz Szervezet (IBO) interkontinentális címe is egyben.

Hídvégi a Független Hírügynökség érdeklődésére elárulta, januárban ugyan már látta bokszolni következő ellenfelét, ám az összecsapásról nem maradt túl sok emléke, ezért a hetet az Abdoul mérkőzéseiről készült felvételek elemzésével tölti.

“Nem egy fénykorában lévő Mike Tyson, mindenesetre rutinos ökölvívó. Nem lesz könnyű dolgom, pályafutása során eddig csak egyszer ütötték ki Abdoult” – mondta kihívójáról Hídvégi.

A 30 éves belga öklöző az eddigi 41 mérkőzéséből 28-at megnyert, két döntetlen mellett tizenegy vereséget számlál. Hídvéginek az Ismail Abdoul elleni lesz a 15. mérkőzése a profik mezőnyében, eddigi mérlege 12 győzelem mellett egy-egy döntetlen és vereség.








hirdet�s