Hazugságvizsgálóba ült a tábornok – Népszava

Hazugságvizsgálatnak vetették alá a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) több munkatársát, hogy kiderüljön: ki szivárogtatott ki minősített iratokat és adatokat a rendőri szervezettől. Egyes hírek szerint szankciókra számíthat az, aki nem vállalja a poligráfos vizsgálatot, az NNI vezetősége azonban cáfolja ezt – írja a Népszava.

A lap úgy tudja: csak egy minősített irat került illetéktelen kezekbe, ez állítólag egy olyan környezettanulmányt tartalmazott, amely Tasnádi Péter vállalkozóról készült.

Az NNI belső vizsgálata mellett Szabadfi Árpád országos rendőrfőkapitány-helyettes általános tényfeltáró vizsgálatot és célellenőrzést is elrendelt az ügyben. A lap szerint ennek a vizsgálatnak lett áldozata a sikeres Pest megyei nyomozó, Varga Béla, valamint a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon dolgozó egyik sajtóreferens.

Fegyelmi eljárás indult a volt budapesti rendőrfőkapitány ellen is, mert egy vizsgálat hiányosságot állapított meg néhány, korábban megkötött szerződés kapcsán. Gergényi Péter ügyvédje elmondta: a volt főkapitány mindent a jogszabályoknak megfelelően tett, így állnak a vizsgálat elé.