Háziorvoslás: negyedszázad

Címzetes főorvosi emléklapot kaptak
Címzetes főorvosi emléklapot kaptak - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Huszonöt éve alakult meg az egyesülés Miskolcon és környékén.

Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a Miskolci Vállalkozó Háziorvosi Rendszert Működtető Egyesülés. Ebből az alkalomból pénteken délután ünnepséget tartottak a Népkerti Vigadó Étteremben, ahol címzetes főorvosi emléklapokat is átadtak.

Kitüntetett orvosok

A jubileumi rendezvényen Soltész Rudolf, az MVHR Egyesülés igazgatója köszöntötte elsőként a megjelent ünneplőket, majd dr. Szűcs László alapító háziorvos mutatta be a jelent és jövőt, az MVHR tagszervezetei szemszögéből. Köszöntötte az egyesülést és a résztvevőket dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere is.

Fotó: Kozma István Fotó: Kozma István ©

A címzetes főorvosi emléklapot összesen 130-an vehették át, 44 fogorvos, 24 házi gyermekorvos és 62 felnőtt háziorvos. Az eseményt a Ködmön táncosainak fellépése és vacsora zárta. Az egyesülés negyed évszázadára és a címzetes főorvosok névsorára visszatérünk.

– ÉM –