Házi őrizetből újra előzetesbe

Illusztráció
Illusztráció - © Forrás: hellodelsomogy
Novajidrány, Miskolc – Megszegte a házi őrizet szabályait, így ismét előzetes letartóztatásba helyezte a Miskolci Járásbíróság azt a férfit, aki – a megalapozott gyanú szerint – május 19-én Novajidrányban egy késsel mellkason szúrta édesapját.

Az apa az éjjeli órában érkezett haza nagyon ittas állapotban. Fiára támadt, fojtogatni kezdte. A fiú egy konyhakéssel megszúrta az apját. Az ilyen bűncselekmény 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A bíróság először előzetes letartóztatásba helyezte a gyanúsítottat, majd házi őrizetét rendelte el. Pár nappal ezelőtt azonban a nyomkövető elektronikus egysége hibát jelzett. Kiderült, a gyanúsított tartózkodási helyéül szolgáló lakásban nincs áram. Ezzel azonban a házi őrizet szabályait megszegték, ezért az előzetes letartóztatásának elrendelése a bíróság szerint indokolt, mert a nyomozás még nem fejeződött be és a fiú – szabadon – befolyásolhatná az eljárást.

– ÉM-SZB –








hirdet�s