Házi őrizetbe helyezték Fuzik Zsoltot

Előzetes letartóztatásból házi őrizetbe helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság Fuzik Zsoltot, a BKV volt informatikai vezetőjét szerdán.

A férfi a BKV-val és a Budapest Airporttal kapcsolatos vesztegetési ügyek egyik gyanúsítottja.


Fuzik Zsoltot a hivatalos megfogalmazás szerint gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel, bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják a BKV-val és a Budapest Airporttal kapcsolatos vesztegetési ügyben. Az informatikai igazgatót azután kezdték keresni, hogy a rendőrök egy III. kerületi mélygarázsban kenőpénz átvétele közben elfogták a BKV és a Budapest Airport jogi igazgatóit.

Fuzik Zsolt először ausztriai síelésre, majd betegségére hivatkozva “halasztotta el” a rendőrökkel való találkozót. Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, végül február elején fogták el, mint kiderült, Szegeden bujkált. A vesztegetési ügyben azért merült fel a volt informatikai vezető, Fuzik Zsolt neve, mert állítólag egy 28 milliós informatikai szerződésből visszaosztott pénzekkel volt kapcsolatos a jogi igazgatók elfogása.

A Fővárosi Bíróság közlése szerint a férfi előzetes letartóztatását a Fővárosi Főügyészség indítványára megszüntette szerdán a Budai Központi Kerületi Bíróság. Ezzel egyidőben elrendelték a férfi házi őrizetét, ami június 12-ig tart.
– Független Hírügynökség –

Címkék: ,







hirdet�s