Hazarepült a Tajvanon inzultált kínai diplomata

Útját megszakítva, visszarepült szerdán Tajpejből Pekingbe egy kínai diplomata, miután tajvani látogatásán tüntetők inzultálták. A Kínai Szövetség a Tajvani Tengerszoros Kapcsolataiért nevű szervezet alelnöke a repülőtéren azt mondta újságíróknak: azért megy haza, mert orvosi ellátásra szorul.

A kínai diplomatát, Zhang Mingkinget egy konferenciára hívták meg Tajvanra. Már érkezése előtt is tüntettek ellene – a demonstrálók egyebek mellett azt állították, hogy Peking elnyomja Tajvant, valamint a melaminnal fertőzött tejjel Kína mérgezni akarta a tajvaniakat.

A kínai diplomatát kedden a sziget déli részén fekvő Tajnan városában egy templom látogatása közben Tajvan függetlenségét követelő tüntetők vették körül, akik a földre taszították őt. A pekingi kormány később a tüntetők megbüntetését követelte a Tajvantól.

Kína és Tajvan 1949-ben, a kínai polgárháború után vált ketté, de a kommunista hatalom azóta is az anyaország részének tekinti Tajvant.








hirdet�s