NB I

2024.02.07. 20:41

Kisvárdán nyert a Fehérvár, bemutatkozott a Fraditól szerződtetett Sigér (videó)

A Fehérvár vendégként 2–1-re nyert a sereghajtó Kisvárda ellen szerdán a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójában, ezzel megerősítette harmadik helyét.

MW

A fehér mezes fehérváriak elvitték a három pontot a Várkerti Stadionból

Forrás: szon.hu

Fotó: Gazdag Mihály

A Fehérvár birtokolta többet a labdát és a frissen igazolt szlovén Gradisar révén kétszer is veszélyeztetett az első húsz percben, illetve Katona távoli lövésénél is közbe kellett avatkoznia a hazaiak kapusának, Petkovicnak. A vendégeknél kezdőként ott volt a pályán a Ferencvárostól szerződtetett Sigér is, akinek a középpálya stabilizálásában jutott szerep. Az első félidő második felében kiegyenlített volt a játék, de nem nagyon tudtak helyzeteket kidolgozni a csapatok. A 41. percben Navratil a lecsorgó labdát ugyan a fehérvári kapu jobb alsó sarkába lőtte, de pár pillanattal korábban lesállás alakult ki a kisvárdai támadás során.

Az 56. percben beállt a Fehérvár egy másik új szerzeménye, az argentin Stefanelli is, pár pillanattal később pedig Gradisar vezetéshez juttatta a vendégeket: közelről fejelt a kapuba, miután Bese a jobb oldalon az alapvonal előtt utolérte és beívelte a labdát. Nem sokkal később Stefanelli is nagy helyzetbe került, de Petkovic vetődve szépen tisztázott előle.

A 70. percben hármat cserélt Feczkó Tamás, de a Kisvárda játéka nem vált veszélyesebbé, a Fehérvár pedig a hajrá elején növelte előnyét: megint Besétől érkezett jobbról középre a labda, Stefanelli pedig futtából 16 méterről kilőtte a hosszú felső sarkot. A hazai B-közép elhagyta a lelátót, majd egy szabadrúgásnál Larsen a saját kapujába csúsztatott, ezzel szépített a Kisvárda, saját erejéből azonban nem tudott helyzetet kialakítani.

OTP Bank Liga, 19. forduló:

Kisvárda Master Good–Fehérvár FC 1–2 (0–0)

Kisvárda, Várkerti Stadion, 1850 néző, v.: Bognár

gólszerzők: Larsen (86., öngól), illetve Gradisar (56.), Stefanelli (82.)

Kisvárda: Petkovic - Cipetic, Jovicic, Széles, Körmendi (Alic, 85.) - Melnyik, Nikolov - Navratil (Spasic, 70.), Ötvös (Makowski, 70.), Camaj (Filipovic, 70.) - Mesanovic (Ilievski, 84.)

Fehérvár: Tóth B. - Serafimov, Spandler, Gergényi - Bese, Christensen, Sigér (Csongvai, 79.), Katona (Larsen, 79.), Schön - Kastrati (Stefanelli, 56.), Gradisar (Tóth T., 64.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában