Most lenne 76 éves

2022.06.03. 14:14

Halmos Bélára emlékeznek a Hagyományok Házában

A táncházmozgalom egyik elindítója, első prímása június 4-én ünnepelné 76. születésnapját. A Hagyományok Háza és a Halmos Béla által alapított Hagyományok Háza Baráti Köre koncerttel tiszteleg a népzenész emléke előtt.

A Hagyományok Háza színházterme ad otthont Halmos Béla születésnapján, június 4-én az Összemuzsikálni a nemzetet  című emlékkoncertnek. Az elnevezés az emblematikus zenész ismert mondását idézi:

Azt szoktam mondani, azért születtem a trianoni békediktátum évfordulóján, hogy a Trianon által szétszabdalt magyar nemzetet összehegedüljem.

Halmos Béla sok évtizedes aktív tevékenysége során – mind folklórgyűjtőként, mind a városi revival mozgalom irányítójaként – fáradhatatlanul dolgozott a magyar népi kultúra és a táncházmozgalom ügyéért. Sokrétű életművet hagyott maga után: a Sebő, majd a Kalamajka együttes prímása, a Zenetudományi Intézet munkatársa, a Táncház Egyesület tiszteletbeli elnöke, az Országos Táncháztalálkozó elindítója, a Táncház Archívum megalapítója, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének egyik alapítója és tanára volt. 

A június 4-i emlékkoncerten adják át a Halmos Béla-vándordíjat és a Halmos Béla-emlékérmet.

A koncerten közreműködnek többek között Pál Lajos tanítványai, Szokolay Dongó Balázs, Bárdosi Ildikó és Molnár Miklós, a Muzsikás Együttes, a Vigad együttes, Filep Pali Márton és zenekara, a BorFolk zenekar és Manninger Katica, Sőregi Anna, a Fokos zenekar, valamint a vándordíj idei nyertese is zenekarával.

A koncert részleteiről ide kattintva tájékozódhat.

Borítóképünkön Halmos Béla népzenész, népzenekutató, fotó: Hagyományok Háza

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!