Magyar Örökség-díjas

2021.06.30. 11:32

Idén ismét útra kel a vajdasági Tanyaszínház

Ödön von Horváth Kazimír és Karolina című darabját mutatja be az idei évben a vajdasági Tanyaszínház, amely megújult vezetéssel, a koronavírus-járvány miatt kihagyott év után újult erővel vág neki a nyári turnénak.

Forrás: Shutterstock

A Magyar Szó című újvidéki napilap beszámolója szerint

a Magyar Örökség-díjas vándorszínház július 23. és augusztus 12. között 19 előadást játszik majd Vajdaság településein.

Tavaly a koronavírus-járvány miatt elmaradt a turné, az idei év pedig a Tanyaszínház vezetésének megújításával kezdődött, az új igazgató Gombos Dániel lett, aki korábban is oszlopos tagja volt a társulatnak.

A Kazimír és Karolinát Lénárd Róbert állítja színpadra, a próbafolyamat már intenzíven folyik.

A társulat összetétele folyamatosan változik, hiszen az Újvidéki Művészeti Akadémia hallgatói itt töltik nyári szabadságuk egy részét.

A vajdasági Tanyaszínházat 1978-ban alapították, korábban csacsifogattal, ma már traktorral járja a vajdasági falvakat. Gombos Dániel bejelentése szerint viszont ebben is újításra lehet számítani, és a jövőben a színészek kisbusszal utazhatnak egyik helyszínről a másikra.

A Tanyaszínház olyan helyekre megy, ahol nincs alkalmas terem a kőszínházak előadásainak befogadására.

A Kárpát-medencében egyedülálló társulat vendégszerepelt már a szlovéniai Muravidéken, Horvátország magyarlakta településein és Magyarországon is.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!