Emlékezet

2021.06.08. 10:13

Dokumentumfilm mutatja be Pógyor István mártíromságát (videó)

Hetven éve börtönözték be a Keresztyén Ifjúsági Egyesület mély hitű titkárát a kommunisták, majd halálra verték.

Forrás: KRE / Reformáció Öröksége Műhely

Antináci és antikommunista is volt, de mindenekelőtt mély hitű református ember Pógyor István, akit 1951. június 7-én hurcolt el az Államvédelmi Hatóság. A Keresztyén Ifjúsági Egyesület akkor mindössze 49 éves nemzeti titkárát hamis vádak alapján ítélték hosszú börtönbüntetésre. Sohasem szabadulhatott, mert ’53-ban addig bántalmazták, amíg belehalt sérüléseibe.

Rá emlékezik az Ablonczy Bálint írta és rendezte „ti is élni fogtok.” Pógyor István mártírhalála című dokumentumfilm. A főhőst Trill Zsolt, a Nemzeti Színház színésze játssza a dramatizált jelenetekben, aki nem mellesleg ugyanúgy a kárpátaljai Sárosoroszi szülötte, mint a mártír. A film így nemcsak egy tragikus, ám mégis felemelő életút, hanem a Pógyor Istvánt útjára bocsájtó közösség előtti főhajtás is egyben – közölték az alkotók.

Nézze meg itt a filmet!

A dokumentumfilmben az események összefüggéseit és Pógyor István életét Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke, a korszak kutatója segít megérteni.

A film forgatókönyvíró-rendezője Ablonczy Bálint, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Reformáció Öröksége Műhely vezetője, illetve Novák Tamás, több történelmi témájú dokumentumfilm (többek között a Biszku Béláról szóló Bűn és büntetlenség, illetve a Rajk-pert feldolgozó Cinema Inferno) alkotója.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!