Nincs másik!

2019.06.30. 13:24

Kiállítással és könyvsorozattal ünneplik a 130 éves Fővárosi Nagycirkuszt

Cirkuszi csodaemberek – életútinterjúk cirkuszművészekkel címen könyvsorozat indult, valamint Nincs mááásik! – 130 éves a Fővárosi Nagycirkusz címmel jubileumi kiállítás nyílt a cirkusz közönségforgalmi terében.

Budapest, 2019. június 27. Eötvös Tibor, az Artistamûvészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezetének elnöke beszédet mond a "Nincs mááásik!" - 130 éves a Fõvárosi Nagycirkusz címû jubileumi kiállítás megnyitóján a Fõvárosi Nagycirkuszban 2019. június 27-én. Középen Fekete Péter, az Emberi Erõforrások Minisztériumának kultúráért felelõs államtitkára (j4). MTI/Soós Lajos

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára még a csütörtöki ünnepségen azt hangsúlyozta: jövőt építeni a múlt tisztelete, a múlt ismerete nélkül nem lehet. A könyvsorozat azokról szól, akiknek a magyar cirkuszművészet eredményeit köszönhetjük – mondta.

A fotókkal gazdagon illusztrált kötetek a magyar cirkuszművészet neves artistaművészeinek életébe nyújtanak bepillantást. Az érdeklődők kulisszatitkokat, példaértékű emberi sorsokat ismerhetnek meg, fájdalmakról és sikerekről, akaraterőről és kitartásról olvashatnak.

A kötetek szerkesztője Fekete Péter és Pál Dániel Levente, a Fővárosi Nagycirkusz dramaturgja. Az interjúkat Szekáry Zsuzsanna, a kötetekben található fotókat Urbán Ádám készítette.

Kiket ismerhetünk meg a kötetekből?

1. kötet: Eötvös Tibor „Szandi”, id. Richter József, Simon Árpád és Zsilák György „Fudi”.

2. kötet: Axt Lászlóné Ibolya, Eötvös József és Eötvös Józsefné, Graeser József „Dodi” és Graeser Józsefné Betti, Kovács László és Kovácsné Négyesi Katalin, valamint Nagy Lajos „Nereus”.

3. kötet: Balog Ibolya „Zozo mama”, Fábry Pál, Schneller László „Perinyó”, Petruska „Váradi” Diana.

4. kötet: Donnert Márta, Gervai Imréné Éva, Mazán Jánosné Ági, Picard Attiláné Richter Mária, Schneller Károlyné Vilma.

5. kötet: Eötvös György, Krately Vilmos, id. Picard Vilmos, id. Simet László és ifj. Simet László.

A kiállítás megnyitóján elhangzott: Wulff Ede 1889. június 27-én nyitotta meg az első kőcirkuszt Magyarországon, a tárlat az azóta eltelt 130 évet mutatja be.

Az egy éven át látogatható kiállítás a cirkuszhoz köthető kulcsfogalmak köré épül, és játékos formában szabad mozgást enged a nézőknek, hogy felfedezzenek különböző összefüggéseket események között, térben és időben – hangzott el a megnyitón.

A tablókon archív anyagok, plakátok, dokumentumok, fotók, különleges tárgyak, világot megjárt kellékek, kosztümök, cipők láthatók. A kiállításon a közönség bepillantást nyer a világhírű magyar artisták és a cirkuszművészet zárt világának mindennapjaiba.

A tárlat a világhírű zenebohóc, Eötvös Gábor (1921-2002) emléke előtt tiszteleg. A kiállítás címe a művész világsikerű számára utal, amelyben elhangzik: „Van mááásik!” A tárlat címe: „Nincs mááásik!”, hiszen a Fővárosi Nagycirkuszból csak egy van, egyszeri és megismételhetetlen „attrakció” – hangzott el.

A megnyitón díszvendégként jelen volt a művész fia, ifj. Eötvös Gábor artistaművész is, akinek híres számát átadta.

A kiállítást a művész másik fia, Eötvös Tibor „Szandi”, az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezetének elnöke nyitotta meg, felidézve a Fővárosi Nagycirkusz történetét, az új épület 1971-es megnyitását.

A tárlat anyagát a kiállítás kurátora, Szonday Szandra cirkuszkutató és Joó Emese, az intézmény muzeológusa állította össze.

Borítókép: Eötvös Tibor, az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezetének elnöke beszédet mond a „Nincs mááásik!” – 130 éves a Fővárosi Nagycirkusz című jubileumi kiállítás megnyitóján

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!