Hazai győztesekkel debütált a kaposvári félmaraton

Hazai győztesekkel debütált a kaposvári félmaraton
Forró Zsófia és Nagy Tamás János révén hazai siker született a febuár 6-án, vasárnap megrendezett 1. Kaposvár Dombjai Farsangi Félmaratonon, ahol háromszáznál többen futottak.

A város központjában, a Kossuth téren felállított rajt kapunál nem kevesebb, mint 208 egyéni induló és 38 váltó első embere sorakozott fel, hogy Szita Károly polgármester közreműködésével neki vágjon az öt dombbal nehezített 21,1 kilométeres táv teljesítésének. Olybá tűnt, hogy az ötletgazda-főrendező Péter Attilának jó kapcsolatai vannak a „felső régióban” is, hiszen a futókat és az érdeklődőket  ezen a téli napon verőfényes napsütéssel kísért, tavaszt idéző időjárás fogadta és kísérte végig.
A férfi abszolút verseny a táv felénél eldőlt, hiszen addigra a kaposvári Nagy Tamás János több, mint két perc előnnyel bírt üldözőivel szemben, melyet a célig megtoldott még közel három minutával.
A női abszolút elsősége sem forgott igazán veszélyben, a szintén hazai pályán versenyző Forró Zsófia is meggyőző fölénnyel diadalmaskodott.
A két abszolút győztes elnyerte a kaposvári önkormányzat által alapított vándordíjat, melyet a 150. esztendeje született Rippl-Rónai József festőművész által ihletett különleges ajándékkal egészítettek ki.
Ott volt az egyéni mezőnyében és mindenkinek példát mutatott küzdeni tudásból és sportszeretetből Ocelka Róbert vak sportember is, akit Dáva Iván segített végig a pályán. 
Valamennyi egyéni induló egyedi tervezésű befutó érmet kapott a célban.
A három tagú váltók közül a vegyes kategóriában nevezett Séf Szakképző Iskola Brassay Réka, Burján Jenő,Csincsi Richárd triója bizonyult abszolútban a leggyorsabbnak, 1:26:19 órás idővel. A férfi váltóknál 1:30:06 órával nyert a Toldy-ELTE-Polythlon, azaz a Székely-fiúk, Gellért és Benedek, valamint édesapjuk, Mózes. A női váltók között a CORSO Bevásárlóközpont sikerének tapsolhattak a jelenlevők. Győrffy Gabriella és a két szakaszt teljesítő Mátyás Ildikó 1:41:30 óra alatt hagyta maga mögött a távot.

A zömében az 50. születésnapját ünneplő Péter Attila kedvéért, illetve Kaposvár „felfedezéséért” a somogyi településre érkező sportemberek körében ott volt Márkus Gergely, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) sportigazgatója, aki Balázs öccsével és Vincze Nórával abszolválta a viadalt. A kategória 9. helyhez ezúttal team-menedzserként járult hozzá dr. Márkus Gábor, a tiszaújvárosi triatlon világkupák (idén lesz a 15.!), a Tisza Triatlon (idén lesz a 20.!)  főrendezője, a TVK-Mali Triatlon Klub elnöke. 
-SZIS-

Eredmények

Férfi abszolút: 1. Nagy Tamás János (Kaposvár) 1:11:57, 2. Szabó Gábor (Sashegyi Gepárdok) 1:16:44, 3. Juhász Péter (Spuri SC) 1:21:12.
Női abszolút: 1. Forró Zsófia (Kaposvári AC) 1:29:32, 2. Rácz Adél (Tihany) 1:32:36, 3. Gulyás Krisztina (Győr) 1:33:33.
(A részletes eredményeket a www.championchip.hu oldalon lehet olvasni.)








hirdet�s