Havonta ötmillió forintért fog ülni

Akt.:
Havonta ötmillió forintért fog ülni
Havonta ötmillió forintért fog ülni
Miskolc – Kilenc év börtönt kapott a pénzszállító biztonsági céget megrövidítő sikkasztó diszpécser.

Bűnösnek találta különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztásban, magán és közokirat-hamisításban, ezért halmazatban kilenc év börtönre ítélte a Miskolci Törvényszék dr. Czibrik Attila tanácsa azt a férfit, aki 2009 szeptemberében eltűnt munkahelyéről 560 millió forinttal, majd Thaiföldre szökött. A törvényszék gyakorlatilag a vádirattal egyező tényéllást állapított meg.

Eszerint a férfi vagyonőrként kezdett dolgozni a Brink’s miskolci telephelyén, és csakhamar az alkalmazottak számára helyben elérhető legmagasabb pozícióig dolgozta fel magát, diszpécser lett. A férfi repülőjegyet vett Thaiföldre, ám a vízumigénylésén olyan címet adott meg, amelyen soha nem lakott és nem tartózkodott, majd szeptember ötödikén hajnali negyed négykor egy háromnegyed órára kikapcsolta a telephely biztonsági kameráit, és megrakta kocsiját az ott lévő több mint félmilliárd forinttal. A pénzes konténerekbe térkövet pakolt, majd leplombázta azokat, így az 560 millió forint hiánya csak két nap múlva tűnt fel Budapesten, emberünk azonban addigra már Isztambul érintésével Bangkokba repült. A rendőrök végül innen hozták haza, miután egy határátkelés során a helyi hatóságok őrizetbe vették. Mivel egyedül ő férhetett hozzá a pénzhez, dr. Czibrik Attila „bírói bizonyossággal” kizárhatónak tekintette, hogy más követte volna el a bűncselekményt. Az elsikkasztott 560 millió forint nem került elő.

A főbüntetésül halmazatban kiszabott kilenc éves börtönbüntetésbe a bíróság beszámítani rendelte az előzetesben letöltött két és fél évet, de tízmillió forint mellékbüntetést is kiszabott a vádlottra, aki napi 15 ezer forintjával le is ülheti az összeget – ehhez azonban 666 napra lenne szüksége.

A vádhatóság képviseletében dr. Jogg Zsolt ügyész elfogadta az ítéletet, a vádlott és védője, dr. Lichy József fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.

ÉM-SZP








hirdetés




hirdet�s