2012.02.4 19:24; Frissítve: 2012.02.4 19:24


Havazás – Három autó elakadt a hóban Tiszatarjánnál

Miskolc, 2012. február 4., szombat (MTI) – Három autó elakadt a hóban Tiszatarjánnál, a műszaki mentés jelenleg is tart; ezen a részen két-három méteres hófalakat emelt a szél – közölte Árvay Tímea, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivő-helyettese szombat este az MTI-vel.

Mint mondta, a közútkezelő hómarója már elindult erre a részre. Hozzátette: a műszaki mentést a tiszaújvárosi tűzoltók kezdték meg, az egyik autót már sikerült megközelíteni, ebben öten ültek. Ők az egyik tűzoltóautóban melegedhetnek a mentés ideje alatt.

Két települést zárt el eddig a hó a megyében: Girincset és Tiszatarjánt – hangsúlyozta.
A megyei közútkezelő tájékoztatása szerint már hét út járhatatlan Borsod-Abaúj-Zemplénben, egy útszakaszon csak egy nyomon, míg öt úton félpályán lehet közlekedni, és két települést elzárt a hó a megyében.

A közlés szerint nem lehet közlekedni a hófúvás miatt a tiszatarjáni bekötőúton, ide hómaró is elindult, emellett járhatatlan az út Abaújkér és Aranyospuszta, Pere és Abaújszántó, valamint Vilmány és Fony között, továbbá a 2624-es számú út egy részén a kányi bekötőúttól, illetve Szemere településtől a 2626-os úton. Beborította a hó a Megyaszó-Legyesbénye közötti részt is.

Félpályán járható a Tiszalúc és Taktaharkány, a Vilmány és Hejce, a 37-es számú főút és a Taktaharkány között lévő bekötőút, valamint a Hernádnémeti-Tiszalúc, és a Sajólád-Bőcs közötti szakasz.
Egy nyomon lehet haladni Novajidrány és Vizsoly között.

- MTI - 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Életének 84. évében elhunyt Lengyel Erzsi Jászai Mari-díjas [...] tovább »
A városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet a Magyar Építészeti Múzeum
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Az Ötvenhatosok terére tervezett múzeumnegyedben kaphat helyet a Magyar [...] tovább »
A Vörös Hadsereg által lemészárolt magyar hadifoglyok azonosításán dolgoznak
    Bata Alexandra, az MTI tudósítója jelenti: Varsó, 2012. május 23., szerda (MTI) - A Vörös [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – Búcsúztató a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Számos tisztelője rótta le kegyeletét Nyirő József író hamvai előtt [...] tovább »
MSZP: nevetséges ötlet a gyermekek számához kötni a nyugdíj összegét
    Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Nevetséges, szakmaiatlan és megvalósíthatatlan [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés