(Hatvannégy)Kockás gondolatok

Tombolt a nyár, a sakkban azonban, ahogy mondani
szoktuk, nincs uborkaszezon. Néhány napja
örömmel fogadtuk Lékó Péter
jó szereplését Dortmundban.
Kolodzey Tamás jegyzete.


Az a tény, hogy megőrizte
veretlenségét, sokat jelent:
reményeink szerint megszilárdítja
a helyét az Élő-lista első
tíz helyezettje között, s még
araszol is előre. A világban is
egymást érik a hagyományos
és a rapidtornák, utóbbiakon a
második számú magyar
sakkozó, Polgár
Judit
is részt vett és kitett
magáért. Erdős
Viktor
és Berkes
Ferenc
sem tétlenkedett, szépen
gyűjtögette pontjait.  Szabadság
ide, szabadság oda, azért a
szövetség tisztségviselői sem
tétlenkednek. Már tető alá
hoztuk a 24 órás versenyünket,
amelynek ismét a Miskolc Plaza ad majd otthont.
Várjuk a jelentkezőket, biztosak vagyunk
abban, hogy legalább negyvenen asztalhoz
ülnek az ismert és kedvelt
bevásárlócentrumban, melynek
ügyvezetése régóta
partnerünk.  

Portisch Lajos nagymester
„megszerzésén” is
fáradozunk, augusztus végére
tervezzük  szimultánját.
Méltó helyet választottunk,
éspedig a barlangfürdőt, hogy a
sportág legendás alakja megismerkedhessen
az Európa-hírű
intézménnyel, pihenjen falai
között, népszerűsítse a
sakkot. A Nemzet Sportolójával
játszani, fényképet
készíteni örök emlék –
reméljük, hogy az akció
anyagi alapjait sikerül előteremtenünk.
 


Hamarosan Aggteleken találkozik a
sportág helyi „krémje”
és azok, akik az ország más
vidékeiről is veszik a
fáradtságot és ellátogatnak
a világörökség
részét képező
karsztvidékre. Már gyűlnek a
nevezések, úgy néz ki, hogy
szép mezőny randevúzik majd a
Cseppkő szállóban, a
Cseppkő Openen.  


A közelmúltban a Balatonon tartott
korcsoportos országos bajnokság
után szövetségünk
főtitkára megkongatta a
vészharangot, mondván: érem
nélkül maradtak a borsodi fiatalok,
gödörbe került a megye
utánpótlás-nevelése.
Remélem, hogy csak átmeneti
botlásról van szó, ha így
van, ha nem, egyetértek a
kezdeményezéssel: napirendre kell
tűzni ezt a fontos kérdést. S ha
kell, egyik-másik felnőtt verseny helyett
érdemes utánpótlás viadalt
finanszírozni – feltéve, ha lesz
elég érdeklődő, nevező,
mert mint tudjuk: kettőn áll a
vásár. Itt, ebben a fejezetben
azért szólnunk kell Heidrich
Mátéról
, aki
szerbiai Szabadkán
rendezett korcsoportos Európa-bajnokságon
a 14 évesek mezőnyében hatodik lett,
s ez remek eredmény. Reméljük,
hogy a sajószentpéteri fiú
fejlődése töretlen marad. Az igazi
„buktatók” most következnek
számára, két-három
éven belül eldől, hogy a felnőtt
kor küszöbére érkezve milyen
esélyei lesznek később ebben a
sportágban.


– Kolodzey Tamás –








hirdet�s