Hatvanhat másodperc híján csoda

Akt.:
Liepajas Metalurgs - Miskolci Jegesmedvék
Liepajas Metalurgs - Miskolci Jegesmedvék
A pénteki súlyos vereség után a Miskolci Jegesmedvék azért léptek jégre a Kontinentális Kupa második napján, hogy helyre hozzák megtépázott renoméjukat. Ez nem ígérkezett könnyű feladatnak, hiszen a lett bajnok volt az ellenfél, ám nem sok hiányzott a csodához.

A Kontinentális Kupa vaasai fordulójának két elsőnapi vesztese találkozott szombaton kora délután. Ha kisebb számban is, de most is jöttek helybeli magyarok bíztatni a Macikat. A Jegesmedvék gyorsan meghálálták a szurkolást, hiszen nem telt el két perc és megszerezték a vezetést. Szirányi lőtt a kékvonalról, Ritó beleszúrt, és a pakk a kapuba vágódott (0-1). Bő másfél perccel később ismét talpra ugrottak a magyar szurkolók, hiszen Nagy Gergő remek mozdulattal emelt a felső sarokba (0-2). A lett vezetőedző, Valerijs Voronins azonnal időt kért, hogy rendezni tudják a sorokat, sőt kapust is cserélt. Amit mondott, az gyorsan hatott, hiszen bő egy perc elteltével Bajaruns egy védő szorításában bekorcsolyázott a miskolci kapu elé, kapura emelte a korongot, amely a kapuvasról Gyenes korcsolyájára, onnan pedig a gólvonal mögé pattant (1-2). A lettek érezhetően felpörgették a ritmust, ami a 10. percben egy újabb gólt hozott nekik, ismét Bajaruns szomorította a magyarokat, hiszen egy középre adott korongot pöckölt a hálóba közelről (2-2). A 14. percben emberhátrányban Hegyi lépett meg egy kontrával, lövése átment a lett portáson, és a kapuvasat is érintve ment mellé. A 18. percben Nagy Krisztián húzta meg a bal oldalon, középre adott Rafajnak, aki fonákkal a kapus lába között csúsztatta a pakkot a hálóba (2-3). Alig 50 másodperc volt hátra, amikor Kuzmenkovs egyedül maradt a kapu előtt, elhúzta a korongot Gyenes mellett és a léc alá lőtt (3-3).

Láda Balázs bombagólja

 A második harmadban a felek ott folytatták a rendkívül nagy tempójú, változatos játékot, ahol az elsőben abbahagyták. Mindkét csapat nagy fordulatszámon pörgött, így folyamatosan alakultak ki a helyzetek a két kapu előtt. Nagyon kemény küzdelem folyt a jégen, amelyben a Macik teljesen egyenrangú ellenfelei voltak a lett bajnoknak. Sőt! A 7. percben egy megszerzett koronggal Saluga száguldott el a jobb oldalon, észrevette a középen egyedül érkező Láda Balázst, pontosan passzolt neki, és a válogatott védő óriási gólt lőtt a felső sarokba (3-4).

Egy perc alatt három kapott gól

A harmadik harmad 5. percében Wéber közeli lövése felpattant a kapuson és alig ment fölé. A 11. percben emberhátrányban Gyenes óriásit védett, még a lett játékosok is a fejüket fogták. A 13. percben éppen kivédekezték a hátrányt a Macik, amikor Brancis kapta egyedül a kapu előtt és nagy erővel lőtt a kapuba (4-4). A vezetőbíró ezután hosszasan nézte a videofelvételt, de végül megadta. Rögtön ezután a lettek megfordították az állást, egy kapu előtti kavarodás után Zeltins tuszkolta be a korongot a miskolci kapuba (5-4). A két gyors gól mélyütésként érte a Macikat, akik szinte azonnal bekaptak egy harmadik is, Skvorcovs a harmad közepéről bombázott a hálóba (6-4). A 17. percben a védők nem tudták kiütni a korongot, érkezett Kuzmenkovs és a nagy erővel lőtte ki a bal sarkot (7-4).

A Jegesmedvék 66 másodpercet kivéve kitűnően játszottak a lett bajnok ellen (ne felejtsük el, hogy Lettország tizedik lett a tavaszi jégkorong világbajnokságon). Ez alatt a bő egy perc alatt kapott három gól fordította meg a mérkőzés menetét. A Macik a pénteki súlyos vereség után felálltak a padlóról, és csaknem csodát tettek a jégen, hiszen közel voltak ahhoz, hogy legyőzzék a sokkal magasabban jegyzett ellenfelüket.


JEGYZŐKÖNYV

Liepajas Metalurgs – Miskolci Jegesmedvék

7-4 (3-3, 0-1, 4-0)

Vaasa Arena 100 néző

 Gól: Bajaruns(2), Kuzmenkovs(2), Brancis, Zeltins, Skvorcovs ill. Ritó, Nagy G., Rafaj, Láda,

Kiállítás: 2 perc illetve 4 perc

Miskolci Jegesmedvék: Gyenes – Gőz, Popovics, Nagy K., Szilágyi, Láda, Saluga, Ritó, Wéber, Dubek, Hegyi, Fodor, Atkinson, Czuba, Miskolczi, Orosz, Rafaj, Sijka, Nagy G., Szirányi, Bobcek, Budai K.(k). Edző: Tim Kehler.

Liepajas Metalurgs: Auzins – Sevcenko, Feldmanis, Podzins, Varonin, Zeltins, Birzins, Gipters, Bajaruns, Brancis, Skvorcovs, Tubelis, Porejs, Verenis, Straupe, Zabis, Siksna, Bullitis, Mickevics, Kuzmenkovs, Ozolins, Kalnins(k). Edző: Valerijs Voronins.

Tim Kehler: – Nagyon csalódott vagyok, hiszen az első két harmadban remekül játszottunk, és az utolsó játékrész második felében is győzelemre álltunk a lett bajnokkal szemben. A videózás valahogy kibillentette a csapatot a ritmusból, én is megdöbbenve láttam, hogy szinte másodpercek alatt kaptuk sorra a gólokat. Nagyon sajnálom ezt, hiszen közel álltunk ahhoz, hogy valamilyen nagyszerű eredményt érjünk el.

Valerijs Voronins: – Nagyon megszenvedtünk ezért a győzelemért. Nem játszottunk jól, ám végül mégis sikerült behúzni a meccset, és ennek igazán örülök.








hirdet�s