Hatvan csodálatos bonsai az alkotóházban

Akt.:
A csodás bonsai
A csodás bonsai - © Fotó: ÉM
Miskolc – Csodás törpefák, kiállítás és mesterségbemutatók várják a vendégeket.

Nemzetközi Bonsai Show várja a látogatókat július 28-án és 29-én a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházban, a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület és a Miskolci Bonsai Club közös rendezésében.

Fortélyokat is

A látogatók nemcsak hatvan darab változatos formájú bonsait csodálhatnak meg, de megismerhetik a törpefák alakításának fortélyait is. Mind­emellett mesterségbemutatókat és kézműves játszóházat is kínálnak a rendezők. Az „Agyag, Máz, Tűz” című kiállításon az agyagművesek munkáiból kaphatnak ízelítőt az érdeklődők, de megtekinthetik File Zoltán keramikus önálló kiállítását is.

file6wim0hk5b771buh2vc1c

– A bonsai pihenést, kreativitást, szépséget nyújtó foglalkozás – fogalmaz Rácz János, a Miskolci Bonsai Club elnöke. – Ha van egy bonsaiunk, az az évek során hozzánk nő, és szinte már családtagnak számít. A bonsainevelés során az ember és a természet közelebb kerül egymáshoz. Ez a tevékenység épp olyan művészet, mint a kézművesség, mint például a fafaragás vagy a fazekasság. És mint bármely szakmának, a bonsainevelésnek is bárki elsajátíthatja az elméleti és gyakorlati fortélyait.

A törpefák esztétikai célú megformálása a természet törvényszerűségeinek megfelelően történik, az eredmény pedig a szemet gyönyörködtető látvány – adott bepillantást a bonsainevelés titkaiba Rácz János. Hozzáfűzte: a bonsai egy edényben nevelt „világegyetem”, állandóan változik, különleges műalkotás. A bonsai stílusa kifejezi alkotójának szemléletét a természet szeretetéről.

ÉM-HE