Hatszorosan körözték, most elfogták

Emőd – Hat körözés is érvényben volt a most elfogott 17 éves emődi rabló ellen. Az ifjú bűnöző azonban ismét akcióba lépett, és ez végül a lebukásához vezetett.

Két nap leforgása alatt két súlyos bűncselekményt követett el az a fiatalkorú fiú, aki különböző vagyon elleni bűncselekmények miatt korábban már hatszor volt büntetve. A még csak 17 éves fiú ez alkalommal sem túl sokáig lehetett szabadlábon, hiszen tavaly novemberi szabadulását követően január közepén követte el az említett rablásokat. Bár Emődön van bejelentett lakcíme a fiatal bűnözőnek, mégis egy sufniban húzta meg magát, s innen indult portyáira.

Gyerekre támadt

Általában legyalogolt Nyékládházáig, ott felszállt egy Emődre tartó vonatra, kipécézett magának egy gyereket, akitől erőszakkal próbálta megszerezni értékeit. Ez január 15-én maradéktalanul sikerült is neki, néhány pofon kilátásba helyezésével egy sráctól megkaparintotta mobiltelefonját, valamint pár száz forintját is. A második alkalommal egy, az igazságszolgáltatás elől vele együtt bujkáló fiatal felnőttel támadtak meg a vonaton egy fiút. Ő azonban jóval makacsabbnak bizonyult, mint az előző áldozat, hiába ütlegelték, nem volt hajlandó megválni értékeitől.

Hatszoros körözés

A Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói, illetve a jó helyismerettel rendelkező, a rosszfiúkat ismerő emődi zsaruk rövid úton elfogták mindkettőjüket. Mivel a fiatal felnőtt hatszoros körözés alatt állt, átadták őt az ügyeiben illetékes bűnüldöző szervnek, míg a fiatalkorú tekintetében előterjesztéssel éltek előzetes letartóztatása elrendelésének indítványozására. Ez meg is történt, hiszen a gyanúsított legutóbbi cselekedeteivel útonállásszerű bűnöket követett el a védtelen, magányosan utazó diákok fizikai gyengeségét kihasználva.

HSz








hirdet�s