HATÁRHELYZET – Röszkénél már várni kell

Fél órás várakozási idő alakult ki hétfő délelőtt 11 órára Röszkénél: az országba érkező autósoknak kell vesztegelniük. Az erős forgalom oka, hogy a szerb, ukrán és román vendégmunkások első hulláma az ünnep közelgő vége miatt elindult otthonából nyugat-európai munkahelye felé – mondta el a Független Hírügynökségnek Tímár Zoltán, a Határőrség szóvivője. Hozzátette: számítani lehet rá, hogy akik most bejöttek, 5-6 óra múlva Hegyeshalomnál akarják majd elhagyni Magyarországot, így ott is erős lesz a forgalom.

A röszkei kivételével az összes többi átkelőnél zavartalanul haladhatnak az autósok – tette hozzá Tímár Zoltán.

A nagy határforgalom oka, hogy a szerb, ukrán és román vendégmunkások a húsvéti ünnep előtt útra keltek nyugat-európai munkahelyükről hazafelé, Magyarországon keresztül. Emiatt Hegyeshalomnál volt, hogy két órát is kellett várni. A tapasztalatok szerint hétfőn utaznak vissza és a legnagyobb forgalom majd délutánra és estére várható.

A Határőrség azt javasolja, hogy az autósok inkább a kisebb átkelőket vegyék igénybe a forgalmasnak ígérkező napokon. Az osztrák oldalon a soproni, kópházi, bucsui és a kőszegi határátkelőhelyet érdemes használni, a román határon a kiszombori, méhkeréki, létavértesi, nyírábrányi, vállaji és a csengersimai, ukrán viszonylatban pedig a tiszabecsi és a beregsurányi átkelőket.








hirdetés




hirdet�s