Hatása alól nehéz szabadulni

Akt.:
Kopcsó Andrea
Kopcsó Andrea
Miskolc – Kopcsó Andi művei gondolkodásra és elmélyült elmélkedésre ösztönzik az embert.

Újabb különleges kiállításra invitálják a szervezők az érdeklődőket a miskolci City Hotel City Art galériájába, ezúttal Kopcsó Andrea, művésznevén Kopcsó Andi „Heka” festményeit tekinthetjük meg. A tárlat megnyitóját március 11-én délután 3 órakor tartják. A galéria művészeti vezetője, Tóth-Szabó István lapunknak elmondta: nemcsak azért esett a választás Kopcsó Andira, mert Miskolchoz, megyénkhez köthető művész, hanem azért is, mert munkássága különleges. Kazincbarcikán született, de az ország több városában élt. 2005-ben felhagyott a sajtófotózással, hogy csak a festészetnek szentelhesse minden idejét. Először 2009-ben Székesfehérváron, majd Budapesten állította ki alkotásait. Ezt követően a Diósgyőri Képzőművész Stúdió ’76 művészeként számos magyar városban szerepeltek munkái. Kopcsó Andi parapszichológiát és energiai módszereket tanult, melyek hatással vannak művészetére. Szakrális alkotásai nemcsak esztétikai szerepet töltenek be, hanem olyan szimbolikával rendelkeznek, melyek egyfajta kódolt jelentéstartalommal bírnak, fogalmaz a művészeti vezető. Hozzáfűzi: Kopcsó Andi képei misztikumot sugároznak, kompozícióiban nem a valóságot igyekszik megmutatni, hanem egyéni érzelmeit közvetíti. Gondolkodásra és elmélyült elmélkedésre ösztönzi az embert, hatása alól nehéz szabadulni.

A tárlatot pénteken Czajlik József, a kassai Thália Színház igazgatója nyitja meg, közreműködik Ritter Viktória fuvolaművész.

ÉM-HE








hirdetés