Határon átnyúló roma együttműködést remélnek

Debrecen – Olyan pályázatokat várnak, melyekben a roma származásúak  is részt vehetnek.

A határ két oldalán élő roma emberek munkaerőpiaci esélyeiről, az együttműködés lehetőségeiről beszélgettek a megyei önkormányzat etnikai és kisebbségi tanácsnoka, Aba-Horváth István által meghívottak kedden a megyeházán. Mint arról a szervező beszámolt, a magyarországi megyékben (Hajdúban, Szabolcsban és Békésben) mintegy 130 ezer cigányt érint ez a probléma, míg a romániai Biharban közel 50 ezret.

 

A szomszédos roma közösségekkel együtt működnének

 

A tanácskozáson elhangzott, együtt szeretnék elérni, hogy az újabb közmunkaprogram előtt meghallgassák a cigányságot is, hogy milyen – a mostaninál – hasznosabb tevékenységet tudna végezni. Példaként a Békés megyei cigányvezető, Dogi János elmondta, lehetne például egy fajátékkészitő program, amelybe bevonnák a szomszédos ország roma közösségeit is, amihez az unió biztosíthatna forrásokat. Ez például jól illeszkedne a romastratégiába. Az első ilyen jellegű összejövetelen résztvevő megyei közgyűlési elnök, Bodó Sándor a polgármesterek segítő készségétől várna többet.

Címkék: ,







hirdet�s