Hatalmas kínok között pusztultak el az ebek Kisgyőrben

Kínok között pusztultak el - illusztráció
Kínok között pusztultak el - illusztráció
Kisgyőr – Több kutyát is megmérgeztek az utóbbi időben Kisgyőrben, olvasónknak három ebét is, amelyek közül kettő elpusztult, egy pedig még élet és halál között lebeg.

Elkeseredve hívta olvasónk a szerkesztőségünket, hogy megossza velünk: pünkösd hétvégéjén megmérgezték a szülői házat őrző három kutyájukat.

Gyilkos szándék

„Nem tudjuk, mi lehetett az indok, hogy ez valamilyen bosszú ellenünk, a kutyákra haragudtak volna, amiért jó házőrzők, vagy el akarták őket takarítani az útból, hogy aztán be tudjanak törni a szüleim üresen álló házába, nem tudjuk. De az biztos, hogy gyilkos szándékkal érkezett az illető, aki pontosan tudta, hogy mikor nem megyek már le oda” – mondta a neve elhallgatását kérő hölgy. Szombaton, amikor átment, már látta, hogy nagy a baj, a kutyák csak feküdtek, az egyiküknek már rózsaszín hab és nyák jött a száján. Valamilyen piros vagy rózsaszínű méreganyagot kevertek az ételükbe és a vizükbe is, talán nem is ugyanazt, ami nagyon gyors rosszulléthez vezetett. Az egyik eb vasárnap pusztult el, a másik kedden.

„Nem kevés pénzbe került a kezelésük, de a gondos orvosi ellátás sem segített rajtuk. Rettenetes volt látni azt a kínt, amit a haláluk előtt átéltek” – mesélte szipogva a hölgy. Hozzátette: az elmúlt hetekben az utcájukban és a település más részén is mérgeztek meg kutyákat, volt, ahol kettőt is egy portán, de a korábbi években is voltak hasonló esetek. A megyei rendőr-főkapitányságtól kapott tájékoztatás szerint az Emődi Rendőrőrs a lakossági bejelentés alapján vizsgálja az eset körülményeit.

ÉM-HI


Halálra ítélte a kutyacsaládot Borsodban
Ózd - Ózdi rendőrök mentették meg az erdő közepén kikötött és magára hagyott kutyacsaládot. Az Ózdi Rendőrkapitányságra 2018. május 20-án 16 óra után érkezett lakossági bejelentés egy Farkaslyuk és Csernely települések között az erdőben kikötött kutyáról és kölykeiről. Geszterédi Ádám ...

Sérelemdíj a halálos monaji kutyatámadásért
Monaj, Miskolc, Szikszó - Az eb tulajdonosa felfüggesztett börtönt már kapott, most sérelemdíjra is kötelezték. Februárban született jogerős ítélet a monaji kutyatámadás ügyében a Debreceni Ítélőtáblán: az eb gazdáját 1 év 6 hónap fogházbüntetésre ítélték, a büntetés végrehajtását 4 év próbaidőre...