Hasznos iskolakezdési közlekedési akciónk

Figyelmeztető táblánk
Figyelmeztető táblánk - © Fotó: ÉM
Miskolc – Forgalmas utak mellett helyeztük el saját közúti figyelmeztető tábláinkat.

Az iskolakezdés veszélyeire hívja fel a figyelmet akciónk.

Színes táblákkal

A színes, figyelemfelkeltő táblán a „Vigyázz ránk!” felszólítás olvasható. Ez azoknak a járművezetőknek szól, akik iskolák közelében haladnak el reggelente munkába menet és délután haza­felé, hiszen nekik számolniuk kell azzal, hogy bármikor leléphet a járdáról egy-egy iskolás. A szűk három hét tapasztalatai azt mutatják, hogy az autósok felfigyeltek tábláinkra, és ennek is köszönhető, hogy a szokottnál is óvatosabban haladnak el az iskolák mellett.

ÉM


A Vigyázz ránk! táblákat augusztus végén raktuk ki 15 miskolci iskola közelébe
Miskolc - Az idei évnyitók előtt is megkezdődött lapunk hagyományos akciója, mely során Miskolc legforgalmasabbnak ítélt pontjainál elhelyezkedő iskoláknál figyelemfelkeltő táblákat helyeztünk ki a gyerekek védelmében. A tanévkezdés miatt megváltozott forgalmi helyzet ugyanis számtalan veszélyt r...

Szakmáry Levente (kék felsőben) és Kupai László kihelyezik a táblákat.
Miskolc - Forgalmas utak közelében helyeztük el saját közúti figyelmeztető tábláinkat. Hétfő reggel megkezdődik az iskolai tanév, ami egyben azt is jelenti, hogy jelentősen megnő a forgalom és ezzel a veszély is az utakon és az utak mentén. A veszélyhelyzetek megelőzése végett az Észak-Mag...

A Jókai iskola közelében is elhelyeztük figyelmeztető tábláinkat
Miskolc - A Jókai iskola közelében is elhelyeztük figyelmeztető tábláinkat. Tizenöt miskolci általános iskola közelében helyezte ki az Észak-Magyarország figyelmeztetői tábláit, „Vigyázz ránk!” felirattal, hogy a tanév kezdetén minden diák baleset nélkül jusson el az iskolába és onnan haza. Az eg...

Az év elején akad a legtöbb tennivaló
Miskolc - Minden eszközt bevetnek annak érdekében, hogy megelőzzék a baleseteket. A nyári szünet után az iskolakezdés a rendőrség számára is több feladatot, kiemelt odafigyelést igényel. Éppen ezért már hosszú évek óta bejáratott programok és akciók indulnak ilyenkor útjukra a rendőrség szervezés...

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is rendőrök és polgárőrök is segítik majd az iskolakezdést követő hetekben az intézmények közelében lévő gyalogátkelőhelyeknél a biztonságos átkelést
Miskolc - Forgalmas utak közelében helyeztük el figyelmeztető tábláinkat. Amikor a hosszú nyári szünet után újra iskolába indulnak a diákok, hirtelen megnő a forgalom az utakon és az utcákon. Az iskolába igyekvő gyerekek ilyenkor még szertelenek, figyelmetlenek, hiszen az elmúlt hónapokat kötötts...