Hasra, mikor "leszakad" az ég!

A villámlás a hideg és meleg levegő találkozása, amelyet félelmetes hanghatás kísér. Ezzel nyugtatgatjuk a gyerekeket, de igazából, egy-egy nagyobb mennydörgésnél a felnőttek is szívesen ismételgetik ezt magukban.

A villámlástól ugyanis félünk, korosztálytól függetlenül. És van is miért tartanunk e égi jelenségtől, hiszen a villámcsapás halálos is lehet. Az elmúlt időszakban több ilyen baleset is történt, a hétvégén pedig, az egyik fővárosi rendezvényen kellett újraéleszteni valakit, villámcsapás után.

Persze a szakemberek nem a hideg és meleg levegő találkozásának, sokkal inkább elektromos kisülésnek definiálják a villámot. Így teszi ezt Rázsi András, az Országos Meteorológiai Intézet Miskolci Regionális Központjának meteorológusa is. Elmondta: 90 százalékban csúcsos helyre, úgynevezett tereptárgyra csap le. Ezért is a figyelmeztetés: ne álljunk fa alá, pózna alá, magas épület mellé. Sőt sík területen se sétáljunk villámláskor, sokkal inkább hason fekve várjuk meg a vihar végét – tanácsolja a szakember.

Leszakad az ég

Amikor villámcsap egy fába, annak 1-2 méteres körzetében is halálos áramütés érheti az embert – mondja a meteorológus. Ez több tízezer voltot jelent, de nem a feszültség okozza a halált, hanem az áramütés – magyarázta. A villámcsapás körzetében ugyanis 1-2 tized amperos áramütés érheti az embert, ez akkora, hogy megállíthatja a szívet – tudtuk meg.

A villámlást általában eső előzi meg, így ruhánk is vizessé válik, jobban vezeti az áramot – tette hozzá Rázsi András. Szerencsésnek mondható az, aki súlyos égési sérülésekkel megússza a villámcsapást – hangsúlyozta.

Vannak területek, ahol gyakoribb a villámlás? A meteorológus szerint zivatar tevékenység bárhol előfordulhat – válaszolta. Elmondta azt is, hogy az emberek a zivatar kifejezést arra használják, ha esik. A szakemberek az elektromos jelenség által kísért esőt hívják annak – magyarázta. – Azaz, amikor leszakad az ég, vagyis dörög és villámlik.

A villám

A villám általában nem csupán egy villámból áll, hanem a kisülési csatornát előkészítő elővillámot követi a fővillám, amely igen intenzív. A villám általában elágazásokat tartalmaz (mellékvillámok), amelyek a villámcsapás körülbelül 5 kilométeres körzetében jelentenek veszélyt.

 

Korábbi képeink: Villámcsapás Nyékládházán 2006.06.28 Cikázó villámok Miskolcon 2007.06.21. Miskolci villámlás 2007.06.21. Villámcsapás 2008.05.18. Villámcsapás Sajóvámoson 2008.05.24.

  • Villám csapott a tömegbe a Gellérthegyen
  • Fiatalok sérültek meg súlyosan
  • Két embert újraélesztettek
  • Fákat döntött a vihar Bükkmogyoróson
  • Időjárás aloldalunk


  • 0Hozzászólás

    Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

    Még 1000 karakter

    A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






    hirdet�s