Harsányi emberölés: áll-e újra a jogos önvédelem?

Harsányi emberölés: áll-e újra a jogos önvédelem?
Miskolc – Pénteken másodszor hirdet elsőfokú ítéletet a harsányi emberölés ügyében a Miskolci Törvényszék.

A harsányi emberölés néven ismert ügyet a kezdetektől fogva végigkísérve beszámoltunk, hogy a Miskolci Törvényszék büntető­tanácsa előtt álló miskolci fiatalember ellen emberölés miatt emelt vádat a megyei főügyészség, mert – a vádirat szerint – 2012 októberében késével halálosan megsebesített egy hasonló korú férfit Harsányban.

Hol a védelem határa?

Két társaság tartott hazafelé egy szórakozóhelyről – egyikhez a sértett, másikhoz a vádlott tartozott –, amikor nézeteltérés alakult ki köztük. A későbbi áldozat megütötte a másik társaságbelieket, mire barátai elráncigálták a helyszínről. Így került a vádlott mögé, aki nem vett részt a verekedésben, barátait várta, ám a vádlott hátulról meglökte, majd amikor megfordult, megütötte. A vádlott ekkor a farzsebéből egy kést vett elő, amivel kétszer megszúrta a fiatalembert. Az egyik döfés a hátán érte, ám a másik a hóna alatt a mellkasába szaladt. A mentők már nem tudták megmenteni a fiatalember életét.

A Miskolci Törvényszék 2014 januárjában felmentette az emberölés vádja alól a vádlott fiatalembert. A törvényszék hosszan indokolta döntését, amiből kiderült, hogy a késelő jogos védelmi helyzetben volt az első szúrás pillanatában, mert jogtalan, személye ellen irányuló támadást hárított el, és az új Büntető törvénykönyv szabályai szerint ilyen esetben bárki bármilyen eszközzel védekezhet, és a bíróság nem vizsgálhatja, hogy az illető túllépte-e a támadás elhárításához szükséges mértéket.

A felmentéshez hozzájárult a „nagyfokú sértetti közrehatás” is, az áldozat személyisége, akit bár a helyi futballcsapatban betöltött szerepe miatt sokan kedveltek a községben, olyan embernek ismertek, aki ittasan kötekedővé vált. A törvényszék szerint a második szúrás – amikor a sértett már háttal állt a késelőnek – megtorló jellegű volt, ezért ebben a vonatkozásban elmarasztalta a vádlottat. Testi sértés miatt egy év börtönre ítélték a vádlottat.

Megalapozatlanság miatt

A fellebbezés nyomán a Debreceni Ítélőtábla tárgyalta fellebbviteli bíróságként az ügyet és „a tényállás részbeni megalapozatlanságára hivatkozva hatályon kívül helyezték a Miskolci Törvényszéken hozott ítéletet, és új eljárás lefolytatására kötelezték bírságot. A Miskolci Törvényszék dr. Horváth Mária vezette tanácsa 2014 szeptemberétől kezdődően tárgyalta újra a harsányi emberölést; tanúkat hallgattak ki, szakértőket hallgattak meg. A folyamat befejező állomásaként december 18-án, pénteken délelőtt 10 órakor ismét első­fokú ítéletet hoz a bíróság.

Kérdés, hogy az újratárgyalás folyamán változott-e az eset megítélése, azaz emberülésről, vagy jogos önvédelemről van-e szó.

– Szaniszló Bálint –


Előzmények:

Harsányi késelés – Emberölés, vagy védekezés?

Harsány, Miskolc – Szakértői szakaszban jár a harsányi késelés ügy újratárgyalása. tovább »


Harsányi késelés – Jogos volt-e a védekezés?

Harsány, Miskolc – Tanúkat hallgatnak ki a héten a harsányi késelés ügyében. tovább »


Újratárgyalják a harsányi emberölést

Harsány, Miskolc – Kedden folytatódik a megismételt törvényszéki eljárás a késelő ügyében. tovább »

Harsányi késelés, új menet

Miskolc – Elkezdődött csütörtökön a megismételt törvényszéki eljárás a harsányi késelő ügyében. tovább »


“Mire jók az ilyen törvények?”

Harsány – Nem értik a harsányiak – meghalt egy fiatalember és aki megölte, nem bűnös. tovább »


“Eljátszották” a harsányi középpályás halálát

Harsány – Helyszíni tárgyalást tartottak a tavalyi harsányi késelés ügyében folyó eljárásban. tovább »


Vádemelési javaslat a harsányi emberölés ügyében

Harsány, Miskolc – A Harsányban 2012 októberében történt emberölés ügyében a rendőrség a nyomozást lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek. tovább »


Harsányi győzelem Pusztai Norbert emlékére

Harsány – Az elmúlt hétvégén a megyei II. osztály Közép csoportjában a Harsány – Sajóörös mérkőzésen a hazaiak a győzelmet Pusztai Norbert emlékére ajánlották.


Előzetesben a harsányi emberölés gyanúsítottja

Miskolc – A rendőrség előterjesztése alapján ügyészi indítványra a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a miskolci elkövetőt, aki a megalapozott gyanú szerint megölt egy harsányi fiatalembert.


„Nem volt agresszív” – mégis döfött

Miskolc, Harsány – Elrendelte a bíróság a harsányi emberölés elkövetőjének egy hónapos előzetesét.


Égnek a gyertyák a falu kedvenc focistájáért Harsányban

Harsány – Gyásszal kezdődött a harsányi focimeccs vasárnap: megkéselték a csapat egyik tagját.


Kedvenc középpályását gyászolja Harsány

Harsány – Szombatról vasárnapra virradó éjjel egyetlen késszúrással ölt meg egy miskolci fiatal egy 21 éves harsányi fiút.









hirdetés