Útfejlesztés: nagyot léptek előre Harsányban

Harsány – Újabb jelentős útfejlesztés valósult meg Harsányban, mely nem csak a települést érinti.

Pénteken ünnepélyes keretek között Tállai András, a térség országgyűlési képviselője és Szabó Gergely, Harsány polgármestere adta át a 100 millió forint értékben megvalósult útfelújítás keretében a 2515. számú út Vatta-híd utáni egy felújított szakaszát, valamint a Dózsa György, Klapka György, Béke, Rákóczi Ferenc, Bordás-kert, Szögvég, Bem József és Ady Endre utcákat.

– Jelentős mérföldkő ez Harsány életében – mondta Szabó Gergely. – Amikor 2010-ben polgármester lettem, a település egyik legnagyobb kihívása a belterületi úthálózat felújítása, kiépítése volt, akkor községünk útjainak 30 százaléka volt leaszfaltozva. Kitartó munkával, pályázati források bevonásával sikerült az arányt jelentősen javítani, 90 százalékra, hiszen azóta 22 utat újítottunk fel, építettünk ki. Ebben a munkában is minden támogatást megkaptunk országgyűlési képviselőnktől, Tállai Andrástól, akinek ezúton is szeretném ezt megköszönni! Fontos, hogy a 2515-ös számú út egyik legbalesetveszélyesebb szakaszát is ki tudtuk javítani és így biztonságos közlekedést tesz lehetővé.

– ÉM –



Harsány.
BOON.HU






hirdetés