Háromszázmillió forint a kazincbarcikai Don Bosco Sportközpont befejezésére

Akt.:
Háromszázmillió forint a kazincbarcikai Don Bosco Sportközpont befejezésére
Budapest/Kazincbarcika – Annak érdekében, hogy a Don Bosco Sportközpont a következő tanév kezdetére elkészüljön, több mint 300 millió forintot csoportosít át a kormány. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.

A kormány úgy döntött, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának idei költségvetésében a Győri Evangélikus Egyházközség Insula Lutherana fejlesztésére biztosított 3 milliárd 230 millió forintos forrásból – a beruházás ütemét figyelembe véve – ebben az évben 302,5 millió forint átütemezhető a jövő évre. Ezt a több mint 300 millió forintos összeget a kazincbarcikai Don Bosco Sportközpont befejezésére fordítják.

A kormányhatározatban rögzítik azt is, hogy a jövő évi költségvetésben 2017. január végéig az emberi erőforrások miniszterének – a nemzetgazdasági miniszter egyetértésével – gondoskodnia kell a forrás visszarendezéséről – írta az MTI.

epitkezes-08-aj-1024x683

– Több mint ezer diák sportolhat majd itt az új tanévben, méltó körülmények között – nyilatkozta korábban Vitális Gábor atya, tartományi vikárius, a megrendelő képviselője.. – A méreténél fogva az épület a gimnázium és szakiskola testnevelési órái mellett színvonalas helyszíne lesz a verseny- és szabadidős sportrendezvényeknek is. Ezen felül ez lesz az új otthona a Vegyész RC-Kazincbarcika férfi röplabdacsapatának is, a terem egyébként alkalmas lesz nemzetközi találkozók megrendezésére is, mert minden tekintetben megfelel majd a nemzetközi szövetség előírásainak. A sportközpontban lesz fallabda- és bowlingpálya, valamint fitnessterem is várja majd a mozogni vágyókat. A kulturális és közösségi eseményeknek pedig egy rendezvényterem ad majd otthont.








hirdetés