Háromnapos ellenőrzési akció a megyében is

Akt.:
Háromnapos ellenőrzési akció a megyében is
© MTI Fotó: Varga György
Miskolc – A tehergépjárműveket, autóbuszokat, illetve azok vezetőit ellenőrzik a rendőrök.

A TISPOL Műveleti Csoport 2016. évi terve alapján a „European Operation Truck and bus” nemzetközi fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzés végrehajtását rendelte el, mely elsősorban a nehéz tehergépjárművek és autóbuszok átfogó ellenőrzésére terjed ki. Megyénk útjain tegnap kezdték az átfogó ellenőrzést, amely egészen 30-áig tart.

A biztonságért…

Az ellenőrzés-sorozat célja a közlekedésbiztonság helyzetének javítása, a bekövetkezett balesetek súlyossági fokának csökkentése, a napi, a heti vezetési és pihenőidők megtartásának, a veszélyes áruk szállítási szabályainak betartásának, a tehergépjárművek és autóbuszok műszaki állapotának ellenőrzése. A rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak továbbá az áruk és személyek illegális szállításának megakadályozására, a beutazás, illetve a belföldön tartózkodás jogszerűségének ellenőrzésére is.

Különböző utakon

A közúti rendőri ellenőrzés kiterjed Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elsősorban a lakott területen belüli útvonalakra, a ki- és bevezető, valamint a gyorsforgalmi útszakaszokra is.

– ÉM-SZB –


Hatalmas rendőri ellenőrzés lesz az utakon július 25-től

Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – A TISPOL Műveleti Csoport éves ellenőrzési terve alapján a rendőrség Magyarország egész területén 2016. július 25. és 30. között a nehéz tehergépkocsik és autóbuszok fokozott közúti ellenőrzését végzi.








hirdetés