2012.01.20 09:59; Frissítve: 2012.01.20 10:00


Három vereség után győzni akarnak a lányok

Három vereség után győzni akarnak a lányok
A Csokonai utcai csarnokban fogadja ellenfelét az Albrecht-Miskolci VSC-MISI együttese.

Az NB I-es női röplabda bajnokság 19. fordulója keretében a zöld-fehérek szombaton hazai környezetben 17 órától meccselnek a Békéscsabai RSE gárdájával.

Reménykednek

– Az elmúlt napokban zsinórban három vereséget szedtünk össze – kezdte Toma Sándor, az MVSC vezetőedzője. – Ráadásul mindhármat 3:0-ra veszítettük el és nem számítotgunk ilyen arányú kudarcokra. Igaz, hogy nagyobb tudású együttesekkel csaptunk össze, a szettrablásokban azonban joggal reménykedtünk. Nem így történt, de ezen már nem keseregünk, azért sem, mert az alapcsapatunk az iskolai elfoglaltságok miatt nem tudott együtt edzeni. Ennek következtében görcsösek voltunk, a játékosok nem mindig értették meg egymást a pályán és ebből természetesen feszültség is keletkezett. A héten azon dolgoztunk, hogy a tréningjeinket jó hangulatban tartsuk meg, tisztázzuk a fejekben a teendőket és a feladatokat. Nem tudom, hogy a Békéscsaba milyen összeállításban érkezik Miskolcra: azt tudom, hogy vannak sérültjeik, aztán ők is kétszer kikaptak, sőt a Magyar Kupában sem sikerült a legjobb négy közé kerülniük. Szerkezetileg megbomlottak, új embereket építenek együttesükbe, amely nyilván zökkenőkkel jár. Abban bízom, hogy „lányaim” végre felszabadultan játszanak, jó mérkőzést vívnak és ha ez összejön, akkor nyerünk! A diadal pedig további lendületet adhat nekünk a folytatáshoz.

Az Albrecht-MVSC-MISI csapatának minden tagja a szakvezető rendelkezésére áll, a fiatalokkal együtt tizennégyen vannak. A héten Csarkó Edina vizsgázott, nem látogatta az edzéseket, de rá is számít Toma Sándor.

M-KT



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK boon-sportoldal
Lippai Ákos: 30 napos házi őrizet
Budapest- Csütörtökön délelőtt 11 órakor állt bíróság elé a Pesti Központi Kerületi Bíróságon Lippai [...] tovább »
Bundabotrány – Leisztinger Tamás nem kommentál
A DVTK – Videoton labdarúgó Ligakupa találkozót a helyszínen nézte végig Leisztinger Tamás, a piros-fehérek [...] tovább »
Vegyész RC: Mindenki kell a sikerhez
Csütörtökön 17.30-tól elkezdi a férfi röplabda NB I negyeddöntő-sorozatát a Vegyész RC. tovább »
Pénzért minden megvehető
A DVTK – Videoton labdarúgó Ligakupa találkozón szinte mindenki a bundabotránnyal (is) foglalkozott. tovább »
Benczés Miklós Lippai Ákosról
A szerdai DVTK - Videoton meccset követő sajtótájékoztatón Benczés Miklóst arról is kérdezték, hogy [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása