Három rendező is elkíséri filmjét a Finn Filmnapokra

Budapest – Három rendező is elkíséri filmjét a szerdán kezdődő budapesti Finn Filmnapokra, a vetítés után a nézők személyesen kérdezhetnek a Hozományvadász, a Pixadores és a Feloldozás című filmek direktorától – mondták a szervezők az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

Salla Ahvenjärvi projektkoordinátor elmondása szerint szándékosan egymástól nagyon eltérő filmeket válogattak a fesztivál műsorába. Így a nézők láthatnak társaikat mentő búvárokról szóló dokumentumfilmet (Merülés az ismeretlenbe), egy vígjátékot négy lányról, akik az érettségi tavaszán keresik a helyüket a világban (A többi lány), de graffitiművészeket (Pixadores), gazdagságra vágyó bloggerlányt (Hozományvadász) és cserbenhagyásos gázolás nyomán felmerülő erkölcsi dilemmát (Feloldozás) bemutató alkotást is nézhetnek az érdeklődők.

Bogdán Lilla, a finn művészek, tudósok, gazdasági és társadalmi szereplők közép-európai megjelenését támogató FinnAgora ügyvezetője azt emelte ki, hogy a finnek filmjeikben nem a boldogtalanságot, társadalomkritikát helyezik középpontba, hanem próbálnak örülni az életnek, illetve humorral megragadni olyan történeteket, amelyek szórakoztatóak.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés