Három régi ismerős tért haza Miskolcra

Akt.:
Toma Sándor vezetőedző ad tanácsokat egy tavalyi bajnokin
Toma Sándor vezetőedző ad tanácsokat egy tavalyi bajnokin - © Fotó: ÉM-archívum
Miskolc – Az NB I-ben, a második vonalban szerepelnek majd a DVTK röpisei.

Megnyerte a női NB II Keleti csoport előző évadának küzdelemsorozatát a DVTK női röplabdacsapata, amely újonc volt a sportág palettáján (igaz, olyan játékosok szerepeltek benne, akik korábban a Miskolci VSC-ben ütötték a labdát). A piros-fehérek április közepén Izsákon léptek pályára, körmérkőzéses osztályozótornán az NB I-be kerülésért, és másodikként – a Szent Benedek-Balatonfüred Röplabda Akadémia mögött, de a Kecskemétet megelőzve – kivívták a feljutást.

Alapszakasz: három kör

A következő szezonra a szövetség átszervezte a női bajnokságot, olyan formában, hogy kialakított egy hat csapatos Extraligát, illetve egy nyolc együttesből álló NB I Ligát (másodosztály). Az Extraligában a bajnok Linamar-Békéscsabai RSE, a második Fatum-Nyíregyháza, a harmadik UTE, a negyedik Jászberény, az ötödik 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem és a hatodik Vasas Óbuda szerepel majd, míg az NB I-ben a 7-12. helyen végzettek (MTK Budapest, Hungast-Haladás Szombathely, Penta Gödöllő RC, Budaörsi DSE, TFSE, valamint az utolsó Palota RSC, amely a Kecskemét elleni osztályozón megőrizte élvonalbeli tagságát), továbbá a két újonc, a Balatonfüred és a DVTK indul.

A lebonyolításról: az Extraligában négy kört vívnak a csapatok az alapszakaszban (20 mérkőzés), az NB I-ben hármat (21 mérkőzés). Ezt követően az Extraliga 1-4. helyezettjei az éremért küzdenek tovább, az 5-6. pozícióban zárók pedig egy oda-visszavágós kört tudnak majd le az NB I 1-4. helyezettjével (10 ­összecsapás). Fontos tudnivaló, hogy ebbe a körbe a csapatok az alapszakaszban elért eredményeiket nem viszik magukkal. Ennek végén az első négy együttes a 2019/2020-as pontvadászatot már az Extraligában kezdheti, míg az ötödik és a hatodik alakulat az NB I-ben.

Később módosíthatnak

A vezetőedző személyét tekintve nem lesz változás a DVTK-nál, továbbra is Toma Sándor irányítja a hölgyeket.

– A vezetés részéről az volt a kérés, hogy próbáljunk meg volt miskolci játékosokat ­visszahozni, erősítsünk velük – mondta lapunknak Toma Sándor. – Reméljük, ütőképes lesz a csapat, majd kiderül, ha esetleg módosítani, igazolni kell, azt még januárban megtehetjük. Úgy gondolom, szakmailag fel tudunk készülni, fizikálisan szeretnénk olyan szintre kerülni, hogy a minél jobb helyezésért harcba tudjunk szállni.

A DVTK keretét 14 játékos alkotja, a régiek közül Szajkó Tímea, Kovács Edina, Rohály Roxána, Nagy Zsanett, Nagy Dorottya, Kiss Vivien, Szabó Barbara, Kiss Emese, Egri Klaudia, Mátyus Panna és Oczella Emese, valamint hazaigazolt Miskolcra Kundrák Eszter és Dömsödi Tamara Nyíregyházáról, valamint Bertók Bettina Jászberényből. A tavaly szerepelt játékosok közül Lossó Viktória Budapesten folytatja tanulmányait. Az előzetes tervek szerint a nyári felkészülés július 30-án kezdődik, a miskolci városi sportcsarnokban.

Az utánpótlásról

Toma Sándor a napokban sem tétlenkedik, ugyanis hétfőtől-péntekig Tiszaújvárosban edzőtáborozik mintegy negyven, U13-as, U15-ös, és U17-es fiatallal, az edzések a helyi Sportcentrumban zajlanak. „A klubnak ezen három korosztálya le van fedve, az U19-ben és az U21-ben is vannak játékosok, de létszámilag még teljesen nem vagyunk ki. Jelenleg ezt a feladatot kell megoldanunk, a többi korcsoportban be tudunk nevezni a bajnokságba.” – árulta el Toma Sándor, aki hozzátette azt, hogy segítője, Kovács Edina a héten vizsgázik, középfokú röplabdaedzői képesítést szerez.

ÉM-MI