Három pizzával ünnepeltek Szerencsen

Akt.:
Március 16-án az SZVSE 5–1-re kikapott Felsőzsolcán
Március 16-án az SZVSE 5–1-re kikapott Felsőzsolcán - © Fotó: ÉM-Archívum
Szerencs – Megszerezte idei első győzelmét Szerencs VSE csapata a megyei I. osztályban.

A megyei labdarúgó-bajnokság élvonalában a legtöbbet a szerencsi szurkolóknak kellett várniuk arra, hogy csapatuk sikert ünnepelhessen a szezonban: a hegyaljai alakulat az évad első győzelmét az elmúlt hét végén aratta, szombaton hazai környezetben 2–1-re verte Parasznyát. Az SZVSE jelenleg 5 pontjával a 14., utolsó helyen áll a táblázaton amiatt, mert a pontvadászat eleve 15 csapattal rajtolt, és azóta az ongaiak is visszaléptek (akiket egyébként megvertek a szerencsiek 4–1-re, de ezt az eredményt törölték).

Jó az önbizalomnak

– Aránylag jól sikerült ez a mostani meccs, annak ellenére, hogy voltak hiányzóink – mondta Tóth István edző, aki eltiltás miatt nem ülhetett a kispadon. – Örültünk, hogy nyertünk, azonnal jött is három nagy pizza az öltözőbe a játékosoknak… Végre nem siettünk haza, tudtunk egy kicsit hosszabban beszélgetni, úgy érzem, a csapat önbizalmának jót tett ez a hétvégi győzelem.

A szakembert ezután arról faggattuk, hogy miben látja a gyengébb szereplés okát.

– Már a múlt évad végén is tisztában voltunk vele, hogy kellene néhány olyan igazolás, akik tudásukkal segíteni tudnak nekünk – fogalmazott Tóth István. – Tettünk is lépéseket, csakhogy végül az egyik srác kiesett az utazás miatt, míg egy másik elment külföldre dolgozni. Aztán volt olyan is, aki félévkor egy másik megyei I-es klubba távozott. Az úgymond régebbiek közül egyiküknek a munkahelyi elfoglaltság szólt közbe, de van olyan játékosunk is, aki hosszabb ideje sérült, amiből most épülget. A téli szezonban nem érkezett senki, ifjúsági futballistákkal töltöttük fel a keretet. Több ügyes gyerek van köztük, de egyelőre nem tartanak azon a szinten, szóval a rutintalanságunk is benne van a gyengébb eredményekben.

Bízott magukban

Hogy milyen eszközei vannak arra egy edzőnek, hogy motiválja csapatát ilyen helyzetben?

– Folyamatosan arról beszéltem a srácoknak, hogy egyszer mellénk áll a szerencse, ha a tartásunk megmarad – árulta el a tréner. – Az ősszel volt azért pár olyan meccsünk, amelyen jól játszottunk, de az utolsó pillanatokban mentek el pontok. Parasznyán a 92. percig vezettünk, aztán Mádon is sokáig 2–0-ra, a Hidasnémetivel szemben szintén 2–0 volt nekünk a 20. percben, ám az Edelény, a Felsőzsolca, illetve a Bőcs elleni találkozónk is alakulhatott volna másképpen… Szóval bíztam magunkban… A hét végén azt éreztem, és láttam, hogy nagy tűz volt a csapatban, mindenki harcolt az utolsó pillanatig.

Arra is kitértünk a beszélgetés során, hogy innen, ebből a pozícióból már nem lesz könnyű visszakapaszkodni, megőrizni a megyei I-es tagságot.

– Még van nyolc meccsünk, bármi előfordulhat, megpróbáljuk a hátralévő mérkőzésekből a legtöbbet kihozni. Reméljük, egy huszáros hajrával tudunk előrébb lépni a táblázaton – nyilatkozta Tóth István. – 2009-ben jöttem Szerencsre Lukács Bertalannal, a megyei III-ból indultunk, ahonnan a második évben felkerültünk a megyei II-be. A 2014/2015-ös idényben jutottunk fel a megyei I-be, tehát már ez a negyedik évadunk. Két verzió lehetséges: ha bennmaradunk, akkor mindenképpen erősítenünk kell, hogy ezt a helyzetet elkerüljük. Amennyiben nem tudjuk kivívni a bennmaradást, akkor akik velünk maradnak, azok mellé kell hoznunk olyan játékosokat, akikkel kiegészülve minél hamarabb vissza tudunk jutni. Mert Szerencsnek, ennek a városnak a megyei I-ben a helye.

Molnár István


Szerencsi eredménysor

2018
Augusztus 12.: Ózdi FC (0–6)
Augusztus 18.: Bogács (1–5)
Augusztus 25.: Edelény (1–2)
Szeptember 1.: Felsőzsolca (0–1)
Szeptember 8.: Parasznya (1–1)
Szeptember 15.: Bőcs (1–3)
Szeptember 22.: KBSC-Bánhorváti (0–3)
Október 6.: Mád (2–2)
Október 14.: Bükkzsérc (1–3)
Október 21.: Mezőkövesd Zsóry II. (0–6)
Október 27.: Hidasnémeti (2–3)
November 4.: Gesztely (0–3)
November 17.: Encs (0–3)
November 24.: Ózd (0–2)

2019
Március 2.: Bogács (1–2)
Március 9.: Edelény (0–10)
Március 16.: Felsőzsolca (1–5)
Március 23.: Parasznya (2–1)


Edelény vs. Bőcs
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 20. fordulóját játszották szombaton. Encs – Mád 2-2 (0-1) Encs, 90 néző. V.: Belicza. Encs: Kiss – Molnár L., Varga (Ferenczi), Leskó, Havas (Nagy R.), Szegedi, Kerekes, Hankó, Molnár J., Vígh, Bozik (Gregó). Edző: Kocsis Nándor. Mád: Czakó – Baráz, Gá...