Három letartóztatás a 2005-ös londoni metrórobbantással kapcsolatban

Nagy-Britanniában csütörtökön letartóztattak három embert azzal a gyanúval, hogy közük van a 2005. július 7-i londoni metrórobbantáshoz. Az öngyilkos merényletnek 56 áldozata volt, a 4 tettessel együtt.

A három ember közül kettőt Manchester repülőterén vettek örizetbe, egyikük 23, másikuk 30 éves. Éppen Pakisztánba akartak repülni – közölte a londoni rendőrség. A harmadik, 26 éves férfit Leedsben fogták el egy lakásban. Mindhármukat terrorista bűncselekmények előkészítésével és elkövetésével gyanúsítják.

2005. július 7-én Londonban a csúcsforgalom idején négy iszlám szélsőséges öngyilkos robbantást hajtott végre három metrószerelvényen és egy emeletes buszon. Rajtuk kívül 52 ember halt meg, 700 pedig megsebesült. Nagy-Britanniában ez volt minden idők legsúlyosabb terrorakciója.








hirdet�s