Vállán vitte a diósgyőri "kemény mag"

Az 1978/79-es bajnokság a Rába ETO elleni,

1979. június 16-án lejátszott

mérkőzéssel ért véget; az

eddigi egyetlen diósgyőri érem

kovácsa Szabó Géza

volt, akitől az évfordulóval

kapcsolatban azt kérdeztük, milyen

időközönként jutnak eszébe az

akkor, három évtizeddel ezelőtt

történtek? Öt, tízévente?

– Ettől azért sűrűbben.

Vannak, nevezzük így,

különböző öregségi

összejövetelek, mint például

legutóbb Salamon Józsi

hatvanadik születésnapja, amikor sokat

beszélgetünk a múltról, a

sikerekről – válaszolta a

Salgótarjánban élő

futballszakember, akiről azt hallottuk, hogy

nemrég munkát is vállalt –

Ez igaz… Van itt a város

szélén, Baglyasalján egy NB III-as

csapat, s felkértek azután, miután

az edző, illetve a szponzor összeveszett.

Egyfajta szakmai segítő voltam, az

alapozást végeztettem el, tehát

nagyjából egy hónapig

csináltam. Miként éreztem magam?

Picikét furcsán, hiszen manapság

mások az elvárások, de a csapat

igyekezett úgy dolgozni, ahogyan kértem.

A

súlymellény

Mutatja ez is, hogy Szabó

Géza hetvenen túl is

aktív, olyannyira, hogy rendszeresen kocog

négy, öt kilométert, de akad olyan

nap is, amikor a helyi öregfiúk

,,vegyessel” focizik. Miskolcon

legendák születtek arról, hogy a

mester annak idején milyen módszerekkel

dolgozott, leginkább az a bizonyos

súlymellény maradt meg a

köztudatban.

– Ez egy hosszú történet,

aminek a lényege, hogy 1970-ben Losoncon

jártunk, benéztünk a csarnokba, s

láttuk, hogy a helyi jégkorongozók

használnak ilyen mellényt.

Megkérdeztem, mi ez pontosan, majd arra

gondoltam, jó lenne kipróbálni. A

vezetők megvették. Ebben futottak a

játékosok Salgótarjánban,

aztán később

Diósgyőrben is. Hát, nem

mindenki szerette, volt, aki odavágta a

szertárosnak, aztán történt

olyan is, hogy kivették és

elrejtették a pálya egyik zugában

a benne lévő ólomdarabokat. Erre

én homokkal töltettem meg a

mellényeket, amiket viszont elkezdtek

szöggel kiszurkálni, hogy kiperegjen a

homok, s könnyebb legyen…

Egyáltalán nem mondanám

csodaszernek, hiszen ha valakinek nem voltak jó

alapjai, technikai tudása, tehetsége,

futhatott volna akármilyen mellényben.

Ugyanakkor talán némileg

elősegítette a jobb játékot,

amely végül is mindkét

városban bronzérmet

eredményezett.

Nagy szó volt

A sikeredző a diósgyőri 3. helyhez

hozzáfűzte: akkor óriási

csodának számított, hogy a

fővárosi nagyok mellett, között

egy vidéki együttes fel tudott kapaszkodni

a dobogóra.

– Nekünk nem voltak olyan sztárjaink,

minőségi játékosaink, mint

mondjuk az Újpestnek, bár talán

Salamon Jóskát ide lehet

sorolni, nem születtek klasszisnak, de a nagyobb

tudást igyekeztük egy

általánosan jónak mondott

kondícióval kiegyenlíteni. Legjobb

meccs? Mindegyik, amit csodálatos

közönségünk előtt

játszottunk. A bajnokik, a nemzetközi

mérkőzések… Csak nagy

tisztelettel tudok beszélni róluk, a volt

vezetőinkről, a

játékosokról, akik

A-válogatottak, olimpiai válogatottak

lettek, akik közül egynek, kettőnek

összejött a külföldi a

szerződés, ami akkor, a

vasfüggöny idejében nagy szónak

számított.

Egy apró momentumot az egész

évadból kiragadni nyílván

nem lehet, viszont az egykori tréner

talált egyet: ,,Amikor eldőlt, hogy megvan

a bronzérem, a miskolci kemény mag a

vállán vitt, emlékszem, még

szóltam is nekik, vigyázzanak, le ne

ejtsenek most, az utolsó pillanatban.”

A rivális hangja

A 25-szörös válogatott Nagy

László 20

mérkőzésen szerepelt abban a

szezonban a bajnoki címet szerző

Újpestben (összesen 352-n/94 gól):

,,Nem túlzás, tényleg a magyar

foci fellegvára volt akkor Miskolc,

Diósgyőr. Óriási

hangulat, húszezer néző,

egyáltalán nem volt könnyű

focizni, nyerni abban a környezetben. A

Dózsának, a Ferencvárosnak, a

Vasasnak, a Honvédnak remek csapata volt

akkoriban, meghatározói voltak a magyar

labdarúgásnak, tehát roppant

nehéz volt egy-egy vidéki

együttesnek bekerülni ebbe a négyesbe,

bármelyiküket megelőzni. Szerintem

meglepetés volt a DVTK harmadik helye,

annak fényében viszont már nem

annyira, hogy tudjuk, mire vitték

Salamon Józsiék, Veréb

Gyuriék…”

június 28-án

Abasáron.

Pályafutásának

állomásai,

labdarúgóként:

Tanárképző

Főiskola (Eger),

Szécsény,

Salgótarjáni Petőfi,

SKSE, SBTC.

Edzőként:

Salgótarjáni Sportiskola

(1963-70), SBTC (1970 tavasz-73),

Diósgyőri VTK (1973-1981),

SBTC (1981-82), Ózdi

Kohász (1982-83), Borsodi

Bányász (1983-84), Recsk

(1984-88), SBTC (1989 április-90

nyara).

Eredményei, sikerei: Az

SBTC pályaedzőjeként

az NB I-ben kétszer volt

vidék legjobbja (1970-71,

1971-72), egyszer bronzérmes

(1971-72). A Diósgyőrrel az

NB I/B-ben edzőként

első hely (1973-74), az NB I-ben

bronzérem (1978-79), két

Magyar Kupa győzelem (1976-77,

1979-80).

Pályaedzőként 106,

vezetőedzőként 215

alkalommal ült NB I-es csapatok

kispadján. Az NB II és NB

III-as mérkőzésekkel

együtt 592-szer

(vezetőedzőként: 452,

pályaedzőként: 140)

izgult a csapatai sikereiért.

Ehhez még hozzájön a

számtalan

barátságos,

nemzetközi és kupa

összecsapás is.

évi Nemzeti Bajnokság

végeredménye:

1. Újpesti Dózsa 34 21 10

3 84-38 52

2. Ferencváros 34 18 11 5 75-44

47

3. Diósgyőr 34 19 6 9

60-37 44

4. Vasas 34 16 10 8 62-49 42

5. Bp. Honvéd 34 16 9 9 57-39 41

6. Rába ETO 34 12 11 11 40-33 35

7. Tatabánya 34 12 11 11 50-47

35

8. Pécsi MSC 34 10 15 9 38-42 35

9. Videoton 34 12 10 12 46-49 34

10. Zalaegerszeg 34 10 12 12 46-46 32

11. Dunaújváros 34 10 12

12 50-54 32

12. Békéscsaba 34 11 9 14

49-52 31

13. SBTC 34 9 13 12 43-50 31

14. MTK-VM 34 11 8 15 42-50 30

15.

Székesfehérvári

MÁV 34 10 9 15 31-54 29

16. Csepel 34 5 15 14 35-48 25

17. Haladás 34 9 5 20 40-74 23

18. Vasas Izzó 34 4 6 24 35-77

14

Év

játékosa: Salamon

József (Diósgyőr)

Gólkirály: Fekete

László (Újpest 31

góllal)

bronzérmesek

Mérkőzések/gólok:

Borostyán Mihály (15/4),

Fekete László (28/9),

Fükő Sándor (17/3),

Görgei János (19/3),

Grolmusz Gyula (11/2), Kerekes

János (14/1), Koleszár

György (10/1), Kutasi

László (34/1), Magyar

Balázs (26/8), Majoros

László (1/-), Oláh

Ferenc (34/8), Salamon József

(31/-), Szabó

László (32/-), Szalai

István (27/1),

Szántó Gábor

(33/1), Szanyó István

(5/-), Tatár György (28/9),

Teodoru Borisz (18/3), Teodoru

Vaszilisz (4/1), Tokár

Béla (11/1), Tomesz Tibor (9/-),

Váradi Ottó (27/3),

Veréb György (3/-), egy

öngól.

A stáb: Elnök:

Árvai Béla.

Elnökhelyettes: Balogh

Béla.

Szakosztályelnök:

Józsa László.

Vezetőedző: Szabó

Géza. Pályaedző:

Fekete Ferenc, Kiss

László. Kapusedző:

Tóth László.

Technikai vezető: Kovács

Pál. Intéző:

Fábri Géza. Orvos: Dr.

Dudás László.

Gyúró: Tóth

István.

Kapcsolódó cikkek: 

• "Gólya,

gólya, hosszúlábú

gólya”
Salamon József, a

DVTK-ban legtöbb élvonalbeli

mérkőzésen pályára

lépett labdarúgó

betöltötte a 60 évét.

DVTK - Borsod Online

1910. február 6-án

alapították meg a

népszerű piros-fehér klubot, a

Diósgyőri Vasgyárak

Testgyakorló Körét.

Veréb Györgynek

1981. október 7-én Újpesten

játszott első osztályú

bajnoki mérkőzést a

Diósgyőri VTK csapata: