Három hétvégén át felújítások a Ferihegyi gyorsforgalmin úton

Teljes útzárra kell számítani a Ferihegyi gyorsforgalmin úton a következő három hétvégén, éjszakánként, a fővároson belüli szakaszon, ahol a november 5., 12., és 19-i hétvégéken felújítás lesz. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a felújítás a repülőtérre vezető út Kőér utca és Budapest határa közé eső szakaszát érinti. Egyes szakaszokat részben, másokat teljesen lezárnak majd.

A munkálatok már korábban elkezdődtek a külső sávok lezárásával Vecsés határában, a Ferihegyi Repülőtéri út – Üllői út csomópontban. A fővároson belül, a kétszer két sávos szakaszokon folyamatos sávszűkítéssel dolgoznak majd, egy-egy forgalmi sáv minidig szabad lesz. A kétszer egy sávos szakaszon teljes útzár lesz, a november 5., 12., és 19-i hétvégéken, péntekenként este 19 óra és hétfőnként reggel 6 óra között.

A felújítások területén a BRFK munkatársai segítik a közlekedőket. Az autósokat a rendőrség arra figyelmezteti, hogy hosszabb menetidővel számoljanak a repülőtérre vezető úton.